http://nagydoki.npage.de
Szőlőkultúra

Dr. Nagy Antal - Krasznabélteki hagyományok, történetek, játékok

 

A SZŐLŐ .

 

 

 

Mindenki által ismert, édes, a gyümölcskereskedésben gyakran fellelhető fürtös , nedvdús, többszinű, bogyós termés. Sokan azt is tudják, ebből készül a BOR , mely később a búzával, a kenderrel s a disznóval is találkozik az asztalon.

Most le irom azt, hogy a béltekiek mennyit fáradtak azért, hogy ez a nemes gyümölcs és az asztalukon a főhelyet megillető végtermék, a BOR megteremtődjön.

Adott egy, ha lehet délre, vagy délnyugatra tekintő domboldal, márpedig Krasznabélteken ilyen van, mert egy délre s nyugatra tekintő dombvonulat övezi a községet. Ez a domb a legutolsó magaslat amely a Krasznaalföld előtt magasodik. Valamikor ehhez dörgölődött a folyó és még manapság is fellelhető a Krasznameder nyoma a faluban. Ezt az adottságott ki is használták a benntlakók, mert valamikor az egész dombhát elsőosztályúan megművelt szőlőskert volt. 

Érdekesek a szőlősök különböző elnevezése mint: Gundi, Nachbil, Oxenbil, Stumpábil,stb. Nem termesztettek ki tudja milyen nemes fajta szőlőt, de az megfelelő hozzáértéssel kitünő zamatú, illatú, erősségű bort eredményezett. A hatvanas években a legelterjettebb volt a Nova fajta, mely ellenálló volt a gomba és más fertőzéseknek. Tömött zöldes, vagy lazább sárgás szinű érett fürtjei szimpla érintésre a szőlőszemek nagyrészét elhullatta, a szüretelők nagy bosszúságára . Erős, sárgás, illatos, zamatos bora, még a legedzettebb borivót is földhöz ütötte, hosszas fejfájós másnaposságot okozva . Ritkább volt a csak korsókának nevezett tömöttfürtű, illatos Madéria, melyből pár kilónyi már megváltoztatta a vad nova bor tulajdonságait. Előszeretettel termesztették a piros Delavári fajtát, mely ha több volt, a bor szine szalmasárgából rózsaszinű schillerre változott. Érdekes volt látni például borszenteléskor, meg vasárnaponként a gazdák pincéből való hazajövetelekor a kézben fütyögtetett borosüvegek szinét. Ahány szőlős, annyi gazda s annyi szinkombináció vonult fel a pincéktől a lakóházakig. Akadt még zöld szinű Muskotály, Feketeotelló, fehér és fekete bélésű Izabella, Gazdabiztató- Bakator, Royalka s nem utolsó sorban a népszerű tömöttfürtű s korán érő Kadarka . Ez utóbiból a háztájon nagy lugasokat alakitottak ki a bemeneti kapu fölé vagy a ház elé. Volt, hogy több szőlője lett az embernek a lugasról mint egy esetleg elhanyagolt kiöregedett szőlősből s ez még ráadásul a ház mellett volt. Annakidején a hatvanas években azt mondták, hogy a bélteki szőlősök ki vannak öregedve s már a második világháború idején mindet ki kellett volna vágni és új telepitéseket eszközölni. Ez elmaradt, s aztán jött a kollektivgazdaság, a szőlők maradtak amig mind ki nem pusztult . Igy fogadja ma a Béltekre látogatót üres domboldal. A nemes fajtákat is ismerték, mint a Leányka , Halhójag , Kecskecsecs stb. Ezeket türelmes és fáradságos oltási tehnikával az úgynevezett vadszőlő piros hajtásába oltották be, hasitásos módszerrel . Az oltásra egyszerűen egy bürök nevű lyukasszárú gyomnövény darabját húzták. Később a kollektivgazdaság idején nagy szőlősöket telepitettek nemesfajta szőlőkkel, leutánozva a délromániai s magyarországi szőlősöket, viszont ezek a hideg klima s a hozánemértés miatt nagyrészt kipusztultak. A szőlőkben nagyon sok gyümölcsfa is helyet kapott . Előnyben részesült az Őszibarack, melyből rengeteg fajta volt. Tavasszal a halványlilla virágai felüditették az egész domboldalt, kora ősszel illatos és zaftos gyümölcsei enyhitették a melegtől kitikkadt szőlőmunkások szomját és nemcsak az övéket. Sok gyümölcs került a hordóba, amelyből finom Barackpálinka készült. Több fajta cseresznye trónolt a hegyen .Öles derékkal, tizenöt-húsz méter magas koronával,ontották a finomabbnál finomabb cseresznyéket kezdve a korai Orbáncseresznyével a vadon nőtt madárcseresznyével és voltak nagyszemű nemesitett ropogós cseresznyék is . Nem ritka volt a diófa, megyfa, a szőlőkeritésben a lankában pedig rengeteg Perpenceszilvafa kapott helyet. Ebből főzték a hires Szilvapálinkát. Almafák, birsalmafák, körtefák, naspolyafa, mogyorófa, de még szelidgesztenye is előfordul a szőlősben. Minden járás végén, helyet kapott a pirosribizli, helyenként a köszméte is jól érezte magát . Volt aki a szőlős közepében kialakitott tisztáson kerti növényeket termelt. Murkot, petrezselymet, káposztát, karós paszulyt, retket, uborkát vagy sütőtököt avagy döblecet ( Bélteken Bécsitök a neve ). Néhol még a dinnye is megtermett. Illatos sárgadinnye meg a tűzpirosbelű édes, kásás, görögdinnye.

Nos adott egy terület, melyet szőlővel kell beültetni . Ősszel két erős ökörhúzta ekével mélyszántást végeztek azért, hogy a fagy porhanyóssá alakitsa az agyagos barnás-sárga, nehezen megművelhető talajt és kiirtsa a gyomnövények gyökerét. Tavasszal márciusban elboronálták a dombhátat. A bélteki szőlők nagyrésze gazdánként, hosszan nyúlott le a domb tetejéről a domb aljáig s ott borpincét épitettek. Egy pászma szélessége ritkán haladta meg a tiz tőkényi az-az tiz métert . A földterület hosszában, attól függően milyen meredek volt a hegy, járásokra oszlott . Minden járásban hosszan legfelyebb ötven tőke volt . A járásokat egymástól, valamint a szomszéd szőlőjétől mély barázda választotta el. Ezen a kimért és beosztott területen hosszában s széltében pontosan egy méter távolságra , nyolcvan centis mély, fél méter széles és hosszú gödröket ástak. Ásóval, csákánnyal, lapáttal. Ezt a folyamatot nevezték ligalirozásnak . A lyukakba egy-egy kas érett trágya és jóminőségű alföldi föld keverékét öntötték, harminc centis rétegben. Minden gödörbe egy-egy meggyökereztetett szőlővesszőt ültettek s a gödröt körbevevő földből feltöltötték azt s bőségesen megöntözték. A félméteres szőlővesszőből csak két szemnyi hosz maradt a felszinen . A szőlővesszőket legfeljebb két évig, úgynevezett szőlőiskolában gyökereztették . Tavasszal, metszéskor a legvastagabb szőlővenyigéket egy egyenes hosszú félméter mély porganéval bélelt árokba fektették szorosan egymás mellé, V-betű alakban s száraz időszakokban gyakran öntözték . A venyige itt meggyökerezet s ki is hajtott . Gyomlálni, kapálni, sőt bordói lével permetezni is kellett. Nos, ezeket a dugványokat ültették el következő, vagy az azután jövő tavasszal, fejlettségük szerint . Lehet direkt a szőlővesszőt is a gödörbe ültetni, de nem biztos, hogy megfogan mind s akkor újjra kell a kihalt egyed helyét ültetni a következő évben. Késik az egyenletes fejlődés és termés. A szőlősnek szánt területet igy beültetve, fontos, hogy minden csemete mögé egy védőkarót verjenek. A szőlőkaró, egy legalább két méteren felüli, két végén kihegyezett, vagy húszcenti átmérőjű akácfából négyfelé hasitott támaszték, mely jellegzetes képét nyújtja a jövendő szőlősnek. Látszólag sehol semmi ,csak a karóerdő a friss ültetvényen. Ezt a területet a nyár folyamán többször kapálni kell, vigyázva, hogy a friss hajtásokat, rengőket le ne törjék . A szőlős között, juhaknak,marháknak, vadaknak helyük nincs, ezért a szőlőskerteket körbeveszik magas töviskeritésekkel, melyeket időnként a legelőről kiirtott friss tövisbokrokkal felújitanak. Megfelelő helyeken vizszintes kötésű egyoldalra nyiló deszkakapuk vigyáznak a nemkivánatos behatolókra. Tavasztól késő őszig, felfogadott és fizetett szőlőkerülő vigyázza a beültetett területet, jelentve az esetleges károkat. A friss ültetvényt ősszel betekerik szalmával s földet húznak rá . Tavasszal kifedik, megvizsgálják a karókat, lemetszik a venyigét, az erősebb szárat hosszabbra metszik, félfaként, tőkekezdeményt alakitanak ki  . Ezt három évig folytatják, mert csak akkor fordul termőre az elültetett vessző.

Egy felnőtt szőlős igényes gondozást követel s megköveteli az állandó jelenlétet. Kezdjük mindjárt koratavasszal. Miután a Vincenapi szentelt borral jelképesen meglocsoltak egy pár tőkét, az első kikeletkor a gazda veszi a tarisznyáját s élesre fent kisbaltával meg egy félméteres vastagabb keményfadeszkából készült L alaku munkaeszközzel egész nap karóz. Ez azt jelenti, hogy tüzetesen megvizsgál mindenegyes szőlőkarót, elég szilárdan áll e, s hogy a jövendő lombot s a termést elbirja e . A hozott deszkán újrahegyezi s beveri a kilazult vagy kirodhadt karókat. Új karókat tesz az évek alatt nagyon megrövidült karók helyett. Ezután jöhet a nyitás. Az ősszel szalmával körbetekert, hosszan a földbefektetett bakhátszerűen befedett szőlővesszőket s a tőkét kiszabaditják a fényre. Egy két nap levegőztetés után, szerencsés esetben egy jó tavaszi zápor után, mely lemossa a vesszőkre tapadt földet, következik a metszés. A speciálisan kialakitott, rugós metszőollóval szakszerűen lemetszik a szőlőtőkét s lerázogatják a még rátapadt agyagos talajt. Minden egyes tőkén a legvastagabb venyigét 50-60 centi magasságig leröviditik, ez a félfa. A többi egészséges venyigét maximum egy, vagy két szemre megkurtitják, ezek a csapok. Egy tőkén akár tiz csap is lehet, de három négy csapnál több egy átlagos tőkén nem szokott lenni. A selejtes, sérült, vagy száraz venyigéket eltávolitják a tőkéről. A lemetszett venyigét a tábla szélére kihordják, kévébe kötik zsuppszalmával, vagy vesszővel s a szőlő valamelyik végén haladó út szélére viszik . Onnann hazaszállitják . Általában itt a helye a ganédombnak is, melyből tavasszal minden szőlőtőkét megtrágyáznak. Itt vizesgödrök is vannak. A venyige kiszáradva elsőosztályú fütőanyag a kenyérsütő kemence kifűtéséhez, a zsuppfedeles ház ,pince,csűr,tetejét nyomtató- erősitő koszorúnak , no meg a "tűzre rosz fát tevő" gyerekek testi fenyitéséhez. Sir is ilyenkor a szegény szőlővessző ( na nem azért mert a gyereket megverték, hanem mert megvágták) s egy fagy nem lenne ilyenkor kivánatos. A félfát egy erős, de hajlékony fűzfavesszővel, melyet a Tevili árokban szednek napokkal előtte, megkötik a szilárdan álló karóhoz. Ősszel a nemes szőlővel legmegrakottabb félfát tőből levágják s otthon a kamarában egy erre alkalmas a plafon közelében felszerelt rúdra sorban felakasztják. Karácsonykor , sőt újévkor is volt mit szemelgetni a megasszott mazsolaszerűen édes szemekből. A májusi napfény megneveli az új szőlőhajtásokat avagy rengőket ( nagyon finom ize van ) , kizöldül s terebélyesedik a szőlőtőke, haragoszöld szinű lesz, jellegzetesen szeldelt csillagalakú leveleivel, fürtkezdeményeivel majd szerény virágaival, kapaszkodásra alkalmas kétágú nyulványaival. Most következik a kötözés. Ezt eleinte a kenderszösz-ből avagy flocából ( másodosztáyú kenderrost) fonták télen az asszonyok. Az én időmben már megjelent a rafia, mely valami megszáritott tengeri növény és előnyt élvezett a könnyen szakadó kenderfonallal szemben. Tavasszal rengeteg rafia volt a helyi kereskedésben. Kis ídő mulva már nájlonszálakkal kötözték elegánsra a szőlőtőkéket, éles késsel eltávolitva mindenegyes vad hajtást, melyen nem volt szőlőfürtkezdemény, ne szivja a tőkét. Ilyenkor Kaccsolnak is , az-az eltávolitják a hónalyhajtásokat . Kötözni kell háromszor vagy négyszer is egy évben. Az utolsó kötözéskor a még zöld de kifejlett hamvas fürtök ott lógnak a vesszőkön . Ilyenkor a karót is meghaladó burjánzó hajtásokat egyenesre vágva csonkitanak . Ez a művelet hozzásegit a gyorsabb éréshez. Közben ne feledkezzünk meg a kapálásról sem . Nyitás után két három hét mulva következik a jugalás. Ez a művelet egy tipikus sziv alakú, hegyes kapával a szőlőkapával történő alapos mélyenszántó gyomirtás. Esős időben elhanyagolva a kapálást a burján úgy elszaporodik, hogy csak sarlóval lehet kitakaritani. Ez nagy szégyen a gazdának . Persze a szőlő ezt azonnal megsinyli, ledobja virágait, vagy a kis apró szőlőszemeket, elterjed a gomba s a rettegett filoxera,csörögeszerűen felcsavarva a rozsdapecsétes leveleket . Egy jellegzetes és rosszindulatú gyom a szőlőben a siska . Ez egy perjefűféle, földalatti erős hálózatott alakit ki és hegyes indákkal kúszik s hódit meg újabb területeket, sűrűn benőve az egész beültetett darabot . Akár méteresre is megnő s levele vág mint a beretva. Sokat sirtam mellette. Volt, hogy a kapa hegye is belevágott cipőtlen lábujjamba. Semmi baj, mondta apám .Tarsd ide a lábad ! Meglocsolta egy kis borral s kapáltunk tovább estig . Ha elterjedt a siska, szinte lehetetlen volt kiirtani . ( Hja a gyomirtó ! Hol volt az akkor ?) . Ilyen szőlőt nehezen és szaporátlanul lehetett kapálni, ezt szemlélteti egy szellemes elbeszélés, mely a Siskáról s az azt kiirtó Miskáról szól . Ezt is nagyanyám mesélte : Elküldték Miskát a zsellért a szőlőbe kapálni . Ebédre feltarisznyázták olajoskenyérrel, hagymával s vizzel . Kimegy Miska a szőlőbe s szokás szerint körbejárja a kapálandó területet . Annyi a siska, hogy a karó is alig látszik . Meg is szólitja Miskát a Siska, mert ő volt ott az úr.  Jó napot Miska ! Adjon Isten Siska ! Minek jöttél Miska ! Én kapálni Siska ! Mi van a tarisznyádban Miska ? Hely ott csak olajoskenyér, hagyma meg viz, válaszolt Miska. Akkor feküdj le az árnyékba s ne kapálj Miska, ajánlotta a Siska. Hazamegy este Miska s mikor megkérdezik mennyit kapált, azt monja, hogy ő biz semmit sem, mert né mit mondott neki a Siska. Másnap feltarisznyázták Miskát kenyérrel, hagymával, szalonnával s még egy üveg bort is tettek az eledel mellé. Kérdezi másnap reggel a Siska. Mi van a tarisznyádban Miska ? Sorolja Miska a Siskának a tarisznya tartalmát . Na akkor vágjad Miska ! Aznap mind kikapálta a siskát Miska .Több eső nélküli meleg nap kellett, hogy a siska kiszáradjon s ne fogódzon vissza. Egy szezonban négyszer vagy ötször is kellett kapálni . Szál gaznak sem volt szabad lennie a szőlősben. Az utolsó kapálást lágyszemre való kapálásnak hivták . Ilyenkor már fényesedtek s szinesedtek a szőlőszemek s lehetett kóstolgatni, a koránérő fajtákból akár egy fürtöt is megehettünk. Nem szóltam még a permetezésről . Minden gazdának saját, hátára akasztható permetezője volt . Különböző márkájuak mint pl. a Vermorel . A permetezéshez rézgálic kő és oltott mész szükségeltetett . Gálickő volt Haraszti Pityunál a boltban, a meszet a meszesek hozták égetett mészkő formájában, "messzesföldről". Kóberes szekerekkel végigkiabálták a falut. Meszet vegyenek ! Meszet ! Innen onnan összegyűltek a lakók, zsákokba kilóra vették a mészköveket, ki-ki szükségletei szerint . A mésszel házat, szobát, istállót , pincegátort lehetett meszelni. Fertőtlenitették a kutat is meg a vecét is , beledobva egy darab oltatlan mészkövet . Nagy élvezet volt a mészoltás , de veszélyes is már a szemre nézve. Az udvar egyik eldugott sarkában gödröt ástak, abba belerakták a köveket, majd hidegvizet zuditottak rá folytonosan egy ruddal kavarva s az hamarosan bugyborékoló, gőzölgő, majd fortyogó, minden irányban forró meszet preckelő fehér masszává alakult . Ez aztán egy lapáttal jól kimerhető vastag péppé szilárdult amikor kihült. Minden háznál volt kissebb nagyobb meszesgödör s jajj volt abba beleesni. Ezt keverték a megfelelő mennyiségű vizben feloldott gálickő mellé, Bordói levet készitve . Mivel kút, vagy vizvezeték nem igen volt a szőlőben, a vizet hordókban hordták fel a hegyre, melyet a faluból, estleg a patakból szállitottak akár több kilóméter távolságról . A szőlőben a végeken több esővizgyüjtő gödör is volt, de azok hammar kiszáradtak, vagy az "ügyes" szomszédok kimerték őket. Süldőgyerek koromban apámmal ketten a közeli fürdő mellőli patakból, rengeteg permetezésre használt vizet hordtunk, egy szállitókarokkal ellátott dézsában, a  meredek hegyen fel. Apám engem tett a teher elejére, mert dombra fel nekem igy könnyebb volt. Fujtatott szegény, mert már akkor rosz volt a tüdeje. A dézsát a dézsások árulták a vásáron,  hasonló kóberes szekereken vándorolva mint a meszesek . Ilyen népség volt a kulimászosok avagy a degettesek is , még drótostótok-edényfoltozók s ablaküvegesek is járták a vidéket.

A szőlőkert mindenegyes tőkéjét körbe- körbe a tetejétől az aljáig jól-jól megpermetezték. Ha a permetezőgép kiürült ( tizenöt liter ürtartalma volt s kellemetlenül hütötte a munkában kimelegedett munkás hátát), akkor a szőlőkert alsó vagy felső feléből a permetlével megtöltött kádhoz kellett járulni s azt figyelmesen megszűrve újratölteni ,s persze a keveréket mindig jól meg kellett kavarni, mert leülepedett a mész. Kellemetlen volt ha permetezés közben valahogy a permetezőbe került szemét eldugta a szórófejet. Jól sikerült a munka, ha nem jött közbe egy zápor. Ilyenkor az egész szőlőtábla kék szinű lett s maga a permetező  ember is . Egy szezonban négyszer avagy hatszor is szükséges volt a permetezés a szőlőfajta a gombák,az időjárás, meg a szőlő korokozók iránti érzékenységéhez mérten.

Lágyszemre való kapálás után még el is gereblyézték a tőkék között a talajt, hogy egy esetleges behatolónak fel lehessen ismerni a lábnyomát, ami akkoriban nem igen akadt a szigorúan örzött területen. A szőlőnek állandó nyári ellensége a jégeső volt ami totális kárt okozott a termésben . Volt olyan erős jégeső szüretelés előtt, hogy azt mondták, a járásokat elválasztó árkokban must volt s a barázdákban is must folyt alá .( Nem éppen tejjel, mézzel folyó tartomány. ) . Szerencsés esetben elkezdődhetett a régenvárt szüretelés . Ezt legtöbb helyen kalákában végezték s a család apraja nagyja részt vett a szüreten. Általában ketten egy vederrel keresztirányba haladva a sorokon, járásról-járásra leszüretelték a termést, kihordva a tábla végén állomásozó dupla vesszőkasokkal felszerelt ökrösszekérhez. Később megjelent az áldásos nájlon zsák. Volt ahol puttonyos segitett a szőlőhordásban, főleg ott ahol a szőlőtábla aljában volt a pince. Igy direkt a zúzóba s a kádba került a fürt. A lehullott szemeket szigorúan fel kellett szedni a tőke körül, a levelek alól, a gödrökből, sokszor a hidegtől meggémberedett, kiveresedett ujjakkal, mert nagyapám szerint is a szőlőszemből lesz a bor s őkelme szigorú ellenőr volt. Valamikor huszárként szolgált a Ferenc Jóska  alatt. Délben ebéddel kinálták a résztvevőket. Persze szalonnával s kenyérrel , ritkábban nyers füstöltsonkával. Néha tüzet is gyújtottak szalonnasütés végett. Vigság volt s harmónia. Soha olyan jól sültszalonna nem esett mint ott kinnt a hegyen . Kaptunk egy-két pohár bort is, hogy jobban menjen a hajladozás , ne fázzunk. Érdekes, hogy más kultúra megmunkálásakor, mint az aratás, málékapálás, krumpliművelés, szénacsinálás stb. esetén bort nem  igen vittek munkába a béltekiek . A szőlőben való munkát megillette egy kis bor is, bármely időszakban . Nem vittek oda sem erős szinbort, hanem csak másodosztályú présbort vagy harmadosztályú csigert vagy komabort. ( Na megyek én is egy pohár bor erejéig, hátha jobban megy az irás. Hoffi Géza is azt mondta, ha egy kicsit iszik mindjárt minden jobban eszébe jút). Mit is akartam mondani ? .. Ja igen ! A leszedett, behordott szőlőt egy a kádra helyezett duplahengeres, garatos, kézierővel hajtott darálóval  bezúzták . A kádat előre el kell késziteni, kimosni, megdegeszteni, vizzel kipróbálni, nehogy folyon valahol s elszivárogjon a must. A darálás kezdetekor egy vesszőből speciálisan font hosszú kast tettek a kádba a szűrőkast. Abban a darálás folyamán pillanatok alatt meggyűlt a must s meg lehetett kóstolni. Viszont a sok szőlőevés és a sok must is megárthat az egészségnek. Ezt egy Pista nevezetű nagyon jól tudta, mert mikor a szőlőtől s a musttól elvásott nyelvű társ megkérdezte tőle, hogy Pifta ifunk muftot, az azt felelte : Nem ifunk mert fofunk ! Vége lett a szüretnek, a szüretelők ki-ki a maga vedrével,benne néhány válogatott szőlőfürttel, használatos gunyájával hazatérnek s másnap kalákában talán a sajátjátjukat szüretelik. Más környezetben, más szüretelőkkel . Egész nap hangos a hegy, sok beszéd elfolyik ilyenkor. A gazda is még végigvizsgálja a kádakat, mert ritka ahol csak egy van, sokatmondó arckifejezéssel bezárja a pincegátort s hazatér . Otthon már várja a vacsora s a rövid pihenés . Másnap akkor is  felmegy a pincébe, megnézni dolgozik e a must, ha éppen máshol segitett egész nap szüretelni . Belekavar a zúzalékba mely ilyenkor már speciális gázakat bocsájt ki . Két nap mulva a mustot le kell merni s az előre megtisztitott,kikénezett, szigorúan leellenörzött hordókba tölteni. A különböző nagyságú hordókat többszörösen kimossák hideg vizzel , beleszagolnak nem e van különleges szaga, meghúzzák, ha ez szükséges, az abroncsokat s a dugókat készenlétbe helyezve felguritják az ászokfákra. Közvetlen a mustnak a hordóba töltése előtt megfelelő nagyságú kénrudat, einschlagot gyújtanak meg, melyet egy vékonyka drót segitségével a hordó belsejébe eresztenek s a dugót is lazán beverik. Az alsó kisebb dugót a csapdugót viszont szorosan beverik, reátekerve egy máléháncsot . Amikor a kénlap elégett, kiveszik a felső dugót és a hordóra helyezik a lihú-t . A lihú egy fából készült óvális, abroncsos dézsaszerűség, melynek az aljában egy harminccentis tölcsérszerűen kialakitott s bedolgozott vastagabb rézcső van . Úgy van megalkotva, hogy a hordólyukba téve a rézcsövet az szilárdan megáll a hordó tetején négy lába segitségével és a beletöltött folyadék minden csepje belefolyik a hordóba.Tehát ez egy speciális must-bortöltő edény. Azt mondták Bélteken arra az emberre aki mertéktelenül sokat ivott, hogy úgy iszik mint egy lihú. Nos ebbe a fatölcsérbe vedrenként hordják a mustot, szigorúan számolva a betöltött mennyiséget . A hordót csak kb. háromnegyedrészt szabad megtölteni, mert ha nem, az erjedés kifutatja a hordó tartalmának egy részét és persze szóba sem jöhet a hordó lezárása.

A vesszőkasból kihordott mustból erjedés után lesz a szinbor, mellyel ha elkészül nem nagyon lehet komázni. Ezt általában eladásra érlelték s nagy Maligám fokú bor volt . Ezt használták misebornak is a templomban, "Krisztus könnye" néven. Még aznap, vagy másnap következett a mosztalék kipréselése . Volt aki egy hétig csak préselt. Godolom, még ma is vannak Bélteken muzeumba illő, hatalmas méretű prések facsavarral , s melyek súlyuknál fogva autómatikusan préselték ki a mosztot. A préskosarat megrakták zúzalékkal, ledöngölték, erős odaillő cserefadeszkákkal lefedték, ráeresztették a hatalmas sulyú gerendát az impozáns facsavarra, mely a súlytól forogva kipréselte a mosztot. Ezt a terméket más hordókba rakták, ez volt a présbor. Általában ezt fogyasztották a béltekiek . Aki nem ismerte ezt a tehnológiát annak jobban tetszett egy borvásár alkalmával a présbor mint a szinbor . De már a csigerrel nem nagyon lehetett becsapni senkit. A csiger avagy a komabor úgy készül, hogy a kipréselt montra egy kis cukrot hintettek ( öt hat kilót kádanként) vizet is töltöttek rá amig az ellepte a már egyszer kipréselt anyagot . Hagyták két három napig erjedni s aztán újra kipréselték . Ez a bor is jóizű lett, csak igen gyenge s nem zavarta meg a nehéz munkán a szőlőben dolgozó embert . Asszonyok is szivesen ittak pár pohárral a  kapálás vagy a kötözés közben.  Azt mondták jobban oltja a szomjat akár a kútviz . Sok helyen modernebb, kevesebb helyet foglaló vascsavaros prések voltak . A gazda mindennap estefelé ellátogatott a pincébe, de ajánlatos volt gyertyával lemenni, mert ha az kialudt akkor széndioxid gáz gyűlt össze a pinceüregben, mely néha emberéletet is követelt . A kipréselt montból tavasszal pálinkát is főztek, törkőpálinkát .Kitünő pálinkának való anyag, csak a főzésénél vigyázni kell, oda ne kozmáljon.

A montott széjjelszedték, rétegenként megcukrozták a tetejére száraz leveleket tettek s agyaggal leszigetelték a kádban. Esetenként, ha nem sikerült belőle pálinkát főzni történhetett meg az, hogy rucák, libák s disznók is berugtak a hazavitt s megetetett szőlőmonttól , humoros eseteket produkálva . Pl. Télviz idején megtépték az összes rucákat mert azt hitték megdöglöttek . Reggelre, mert nem ásták el még őket, mind felébredt. Volt aztán baj, mert fűtött helységben kellett tartsák őket amig a tolluk visszanőtt. Vagy: A gazda hazajő este a pincéből s látja, hogy a libák mind el vannak nyúlva az udvaron . Ez májusi hónapban történt, amikor minden zöldül s a kiskertekben minden el van palántálva. Emberünk nem igen volt jóba a szomszéddal, mert nyakuknál fogva mind áthajgálta a döglöttnek vélt libáit a szomszéd veteményes kertjébe. " Ha lemérgezted őket, edd is meg " véleményezéssel ! Reggelre a libák kijózanodtak s igen csak megmocskolták a szomszéd kertjét. Nem igen békülhettek ki ezekután egyhamar. Többször volt kényszer disznóvágás, mert azt hitték beteg a disznó, s ne dögöljön meg, levágták. Pedig szegény csak bepofázott a megerjedt törkőből.

Ezzel a bor még nincs kész. Ugyan már iható és a karcos terméktől nagyon hamar be lehet csiccsenteni. Meg is nő ilyenkor a rampampulizó pincejáró manusok száma. Ezek viszont csak pancser alkoholisták. Egy gondos gazdának van mindig óbora, mely kitart legalább az újbor elkészültéig s azt issza.

Az erjedés a télen-nyáron azonos hőmérsékletű pincetérben egész karácsonyig eltart. Periódikusan ellenőrzik az erjedés milyenségét . Egy hosszú vesszőt,vagy nádszálat óvatosan a hordó fenekéig tolnak az akonanyiláson, azt lassan visszahúzva a rátapadt seprőből szaglással megállapitják nem e rothadás indul az egeszséges erjedés után . Ilyenkor kotlóstojás szagú kezd lenni a seprő. A bort ilyenkor gyorsan le kell fejteni, megszellőztetni, esetenként ha nagyobb a baj, egy új vesszőseprűvel a kádban többször megverni . A hordót újramosni, újrakénezni avagy anschlagozni . Általában a karácsonyi ünnepek lejártával egészen vizkeresztig történik az egészséges borok fejtése . A bor nem szabad Vince napig a seprőn maradjon, mert elromolhat . Amint az előbb emlitett módon lefejtett boral most már szinültig tölthetik a hordót s ledughatják . Több lakójú pincében le is pecsételték visszal a dugót . Azonban a fiatal fiúk, hogy bort ihassanak, vékony fúróval a dugót megfurták s szalmaszállal a borból jót ittak . Vagy; vizzel megtöltött üveget a tele hordó felső nyilásába dugták s megvárták amig a viz a hordóba folyik az üveg pedig megtelik szinborral . Igy a hordóból semmi sem hiányzik. Borfejtéskor a seprőt kiseperik a hordóból, egy kissebb hordóban összegyűjtik, ebből főzik aztán a finom seprőpálinkát .

Közben a gazdának időt kellett szakitani arra is, hogy a szőlőt befedje . Ezt az emberpróbáló munkát általaban csak férfiak végezték, sokszor őszi esős, fagyos, novemberi időben . Már az én időmben is sokan kihagyták ezt a fontos folyamatot, pedig ettől függött nagyrészt a jövő évi termés . A fedés művelete abból állott, hogy a fagyok által lecsupaszitott szőlővesszőket megszabaditották  kötelékeitől, lefejtették a karóról, betekerték szalmazsuppal s beledolgozták a hosszanti szőlősoron kapával kialakitott bakhátba. Nagyon jól esett ilyenkor egy a szüretelők által ottfelejtett szőlőfürtöcske. Mint emlitettem a fedést egyesek elhanyagolták s igy történhetett meg, hogy holmi napszámos emberek, akik nem azon nyáron barnultak le, felválalták tavasszal a szőlőkapálást . Mivel igen járatlanok voltak a szőlőművelésben, a gazda pedig nem ment ki velük, úgy dolgozták meg azt ahogy a szomszéddarabban látták, ahol pedig még nyitás nem volt. Igy tehát nekiálltak tavasszal a befedettlen szőlőt annak rendje módja szerint befedni. Gondolhatni, hogy kesőbb a gazda amikor kiment karózni a haját tépte tehetettlen dühében, mert ugyan az alkalmi munkások elvégezték a kapálást , csak nem éppen idénynek megfelelően.

Borfejtés után két három héttel, már lehet fogyasztani a bort. Ilyenkor egy présborral teli hordót csapra is ütnek s a sok fáradozás után nyert itókát rendivel fogyasztják, mert hosszú az év és ki tudja mit hoz Orbán jövő tavasszal . A bélteki ember minden délután estefelé veszi a literes üveget s felmegy a pincébe. Körülnéz nem e csepeg a csap vagy a hordó, felpakol zöldséggel, krumplival, mert az ott nagyon jól áttelel a pince hátuljában. A literes üveget megtölti , valamennyit fogyaszt, de inkább csak kóstolgatja a bort, de a családnak a kitöltött litret hazaviszi, abból otthon a családdal ő is még iszik. Általában meg is isznak közösen egy liter bort minden este. Vasárnap a pincézés mise utánra esik, a családnak délebédre bort visz a gazda. Nagyobb ünnep, kirbály, húsvét, pünkösd vagy vendégjárás esetén három, öt literes korsóval vagy humorosan, lámpással szállitja a bort haza. Igy találkozik immár a szőlő a búzával is az asztalon bor formájában.

 

Dr. Nagy Antal, 2009.05.14.

Szatmári sváb hagyományok

Nach oben