http://nagydoki.npage.de

Dr. Nagy Antal - Krasznabélteki hagyományok, történetek, játékok

 

SCHLANGEN STEFI .

 

 

 

Hosszú langaléta, inkább szótlan mint mogorva ember volt Schlangen Stefi bácsi, bár a Béltekiek Schlanger-nek nevezték ,vagy csak úgy, hogy Stefi bácsi a dobrai utcából . Bélteken még volt egy ilyen magas ember, a Kili Pista . Gyermekkorunkban mikor édesanyánk tanulásra nógatott bennünket, mindig azt mondta: Tanuljatok jól, nagyemberek legyetek. Mi megkérdeztük: Milyen nagy anyú, mint Kili Pista bácsi ? Szóval jó magas ember volt Stefi bácsi  is, oldalt deresedő, de még fekete dús rövidre nyirt hajjal, két szúrós fekete szemmel, pirospozsgás de már ráncosodó borostás arccal, hosszú nyakkal, egyenes derékkal, hosszú lábakkal . Állandóan egy barna simléderes  sapkával a fején, kék szinehagyott viseletes surccal az elején, barna posztónadrágban s ormótlan bakanccsal a lábán, járt-kelt. Nyaranta, miért miért nem, az volt a szokása, hogy egy az udvar közepébe vitt konyhaszéken (mlin) evett, s egy még kisebb széken úgynevezett sámerlin ült, hosszú lábaival körbefogva a furcsa terítéket. Komótosan evett, jól megrágva minden falatot . Egyik kezében bicskája, másik kezében szép fehér négyújnyi széles sváb szalonna s nagydarab hófehér omlós házikenyér ( akkortájt falun nem is volt más kenyér). Az arrajárók jól látták a léckerítésen keresztül mit eszik, de udvariasságból megkérdezték: Mit eszik Stefi bácsi ? Jött a frappáns, mogorva és pikáns válasz: Szarnak valót, jól megnyomván az R betüt s evett tovább  zavartalanul ,fel sem emelve a tekintetét a kérdezőre, mintha haragudott volna valamiért minden arrajáróra.

Történt egyszer, hogy az erdőre kellett menni, a téli tüzifát beszerezni. Be is fogta hajnalhasadáskor két hatalmas ökrét a járomba, melyekhez hasonló kevés volt a vidéken, a Betyárt s a Mozsárt és negyedmagával irány a Nagyhágó s az erdő. Nagyfürésszel egykettőre megkészítettek egy jó nagy szekér fát, megrakták istenesen a kemény szekeret meg sem várva, hogy a nap félig felhágjon az égre, sietve visszaindultak a faluba, mert dologidő volt. Remélték, hogy hamarosan elérik a Nagyhágót ahol némi elővigyázattal, kerékkötőfékkel szerencsésen hazaértek volna. Nem igy történt, mert erős ökrök ide, kemény szekér oda, a súlyosan megrakott alkalmatosság elakadt az erdőhöz közel az első kátyúban. Eleget biztatták s végül ostorozták az ökröket, hógattak s káromkodtak, de úgy nézett ki a szekér végérvényesen megfeneklett az agyagos latyakban . A nap kegyetlenül kezdett nyillazni, csíptek a legyek embert állatot, dőlt a veriték a nagy erőlködésben. Mit csinálunk Stefi bácsi ?! Az este is itt ér bennünket, mondták az emberek. Le kell rakni a fából ! Azt már nem ! Erősek az ökreim, próbáljuk meg mégegyszer. Gyerünk emberek,mindenki bort kap, csak érjünk le a pincesorra, mondta Stefi bácsi . Még az ökrök is ? Kérdezte szemtelenül  a suhanc. Azok is, lihegte mérgesen az öreg ! Mozsár ne ! Betyár ne ! Hogy az a Kruci Isten, meg a donner Wetter sújtson meg benneteket, jött ki a béketűrésből Stefi bácsi. Pattogott az ostor meg a káromkodás, amit ilyenkor az öreg nagyon jól tudott cifrázni. A négy ember is nekifeszült a szekérnek ki hol érte, a két megostorozott ökör beledőlt a járomba meggörbült hátgerinccel, kiguvadó szemekkel, recsegve-ropogva, de valahogy kirángatták a hatalmas szekér fát a kátyúból a poros földútra. Egy kicsit megpihentek, kifújták magukat emberek, állatok s aztán irány a leejtő amelyen megfelelő óvatossággal, szerencsésen, de kiszikkadva megérkeztek Stefi bácsi pincéje elé . Előkerült a pincekulcs, nyilott az ajtó s a négy fáradt megizzadt ember szinte beesett a hűvös pincegátorba .( Ahova egyszer még egy legelésző borju is beesett a pincetetőn át ! ) Volt pakolva elemózsia is, de azt az erdőn nem volt idő elfogyasztani, mert mindenki úgy gondolta majd a hűvös pincében borral jobban esik az étel. Már hozta is Stefi bácsi lopóval a bort, habzott a pohárban ahogy töltötte, ittak szomjasan az alkalmi favágók, csorgott a bor az állukon is lefelé. Előkerült a minden éhséget megszüntető szalonna, hagyma, taligakeréknyi fehérkenyér egynegyede s a fáradt munkások farkasétvággyal nekiestek a pompás ételnek . Igyanak emberek,kinálta a gyöngyöző nedüt Stefi bácsi ! Megérdemeljük, az angyalát !  Stefi bácsi, kérdezte az izgága siheder , az ökrök ? Kapnak azok is ! Fordult is serényen az öreg le a pincébe, gondosan magáraterítve egy használt nagykabátot a pince hidege ellen, elévett egy köblöst, hátrament a hordósor végére, kiverte a dugót az egyik hordóból, teletöltötte csigerrel (harmadrendű bor ) az edényt s vitte ki a pihenő ökrök elé.  Na ! Igyatok ti is ! A két ökör hosszan beleszagolt a sötéten, hűvösen csillogó folyadékba, aztán előbb a Mozsár, utána a Betyár is nagyott ivott a köblösből. Alig maradt valami a fenekén . Az erdőlők még iszogattak s beszélgettek egy keveset, aztán szedelőzködni kezdtek, mert sok a dolog ilyentájt és még magasan állott a Nap. Stefi bácsi  miután jó gazda módjára ellenőrizte a hordókat, a csapokat, a lopót a pincelejárati ajtó mellett lévő szegre akasztotta, eltakarította az étkezés nyomait, kiöblítette a poharakat, gondosan bezárta a hatalmas pincekulcsokkal előbb a belső azután a pince külső ajtaját s távozni készült. Odalépett a szekérhez, derűs accal méregette a sok szép tüzifát, no meg az egykedvüen lefeküdve kérődző ökröket . Na elég volt a pihenésből ! Gyerünk haza ! Nógatni kezdte az állatokat, hogy fogná be a járomba , de a két ökörnek nem akaródzott fellállni, járomba bújni pedig még úgy sem. Stefi bácsi csak állott mint akinek földbe gyökerezett volna a lába ,sejtette már mi a baj, miért nem engedelmeskedik a két pára. Alaposan berúgtak! Káromkodni akart, de csak az égre tekintett villámló, gyilkos szemekkel, aztán legyintett, lehajtván fejét megfordult, kinyította a pincegátor ajtaját, leült a lócára, előkereste agyagpipáját, megtömte, rágyújtott s lomhán pöfékelni kezdett, mint akinek az égvilágon semmi dolga nincs. Haragja lassan alábbhagyott, egykedvüen és türelmesen megvárta egész alkonyatig, amig a két ökör kijózanodott . Csak ne lett volna még annyi dolga máma.

Dr. Nagy Antal . 1988.okt.19.

Szatmári sváb hagyományok

Nach oben