http://nagydoki.npage.de

Dr. Nagy Antal - Krasznabélteki hagyományok, történetek, játékok

SÁROZÁS.

 

          Jút eszembe, hogy a Péter Tóni-féle betonlépcsőkön mennyit Sároztunk.  Ez egy egyszerű játék volt, s általában nadrágolással végződött majdmindig az anyám részéről, mert nyakig besároztuk magunkat mi is, hát még a fess, fehéringes, vasaltnadrágos szatmárvárosi Bakonyi ivadék a Zajzon Csabi milyen verést kapott a nagyanyjától,mikor nyakig sárosan hazaállított. Rengeteg időt töltöttünk azzal, hogy egy bog sárt kapartunk ki az állandóan nedves Mucuka Marci-féle árokmartból,vigyázva bele ne essünk a mély vizbe. Azt a lépcső sima betonján meggyúrtuk, aztán egy meredekfalú tálacskát készítettünk belőle . Beleköptünk a közepébe és körkörös újmozdulatokkal kivékonyítottuk az alját, vigyázva, hogy oda ne ragadjon a betonhoz . Óvatosan a tenyerünkre vettük, majd Huhú Péter, Huhú Pál , olyat lövök mint egy tál !( a Péter Tóni fiát véletlenül Péter-Pál-nak hivták, vagy Öcsinek ) kiáltással, a szájával lefele fordítva odacsaptuk a tálacskát a sima betonlapra. A tál feneke hangos rittyegés közben kilyukadt. Ezt játszodtuk naphosszat, mikor csak egyébb dolog nem akadt . Az odavert s kipukadt tál fenekén összeszedtük a sárdarabokat, az volt a zsir . Összegyüjtöttünk lassacskán annyit amennyi elég volt egy új tálacskának ,az elkészitéséhez, az volt aztán az igazi lőcsölni való anyag. Azzal garantáltan lehetett lőni nagyokat . Játék végén a nyersanyagot eldugtuk a lépcső alá. Másnap folytattuk, ha egyébb elfoglaltságunk nem volt, mert akkortájt egy gyermeknek ezer dolga akadt a háztájiban. Rucáknak, libáknak, disznóknak nagy mennyiségű gazt kellett a hátunkon hazacipelni a mezőről, sokszor tolvajoknak néztek bennünket, kiürítettvén a zsákot. A libák, rucák nagyon szerették a megvágott napraforgólevelet, meghintve egy kis korpával,máléliszttel. Zsenge gyerekkorunktól kivettük részünket a mezőgazdasági munkákból mint: Kapálás, kötözés, szüretelés, permetezés a szőlőben, répaegyezés, málékapálás- szedés-hántás, paszulyszedés-csépelés, aratás, marokszedés, kévekötés, keresztrakás, ( nektek még nem fáj a derekatok-mondták) stb. Később szüleink helyett s velük is félnormáztunk a kollektivben; kendervágás, cukorrépa szedés, krumpliszedés, málészedés, szénagyüjtés, cséplésnél segédkeztünk, mint pelyvások, törekesek, mázsálók (azt már csak liceista koromban ). Segédkeztem apám mellett a kerékgyártóműhelyben s anyám mellett mint varró inas ,endliztem, szegélyeztem, varrtam is a kis Singer gépecskéjén.Főzni is tudtunk, rántást kavarni, ételt készíteni, nem csak krumplit hámozni meg rántottát csinálni. Hetedikes koromban húsz méter rongyszőnyeget szőttem, laskát is gyúrtam, krumplis nudlival s a kútban lehütött dikemil-el (savanyú tej) vártam haza megfáradt szüleimet, de rengeteget is olvastam .Sokáig volt egy kútnak való betonkarika a kerekesműhely közepén,oda beraktam egy kisszéket s elkalandoztam a Verne Gyula könyvekben .Hallottam, hogy keresnek ,"hova tünt az a büdös kölyök," meg; "semmi hasznát sem lehet venni", de olyan érdekes volt az olvasmány, hogy nem akaródzott a kuckóból kimászni .Nem létezett akkor az időrabló televizió, meg  a komputer, mobiltelefon, tabletta, stb.

             A sározás előjátéka lehetett a vályogvetésnek , melyhez a béltekiek is értettek . Itt ott, alkalmas helyeken ahol megfelelő volt a nyersanyag ( Paptagja ) tele volt  a mező hatalmas gödrökkel, melyekben meggyült az esővíz . Itt készült a vályog, melyet házépitésre használtak . Melegebb a téglaháznál és ha árvíz nem éri ami ritkán, de előfordult Bélteken s még az árkokban is halakat fogtunk, akkor hosszú évekig állnak a belőlük rakott falak .

         Sok dolgos cigányember nyáron több száz vagy akár több ezer vályogot készített és rakott glédába. ( A mi bélteki házunkhoz 65-ben nyolcszáz vályogot vettem a tanítói pénzemből ) A művelet egyszerű, de fáradságos munkát igényel . Korán reggel egy éles kapával sikálva vágják az agyagos földet, kiválogatva a nagyobb köveket kavicsokat, összetörve a nagyobb rögöket . Porítás .Vedrekkel vizet hordanak a több mázsányi porított földre, majd lábbal s kapával könnyen gyúrható masszává tapossák azt. Néhol pelyvát vagy töreket is szórnak a sárba . Ez száradáskor megakadályozza a végtermék megrepedését . Ebből a masszából talicskával a keverőasztalokhoz viszik a sárt . Ezek az asztalok magas ( 90-100cm )  keskeny, hosszú, négylábú szerelékek . A vályogkészítő keretet erre helyezik és a meggyúrt sárból egy akkora darabot szakítanak ki mely kitölti a keretet. Két ököllel belegyúrják a sarat a keretbe, megfelelően nedvesítik egy vizzel tellt vedérből, majd egyenesre simítják a képlékeny masszát. Rátesznek egy  fogantyúval ellátott fedelet s egyetlen mozdulattal, de óvatosan tartva a formát a szárító placra viszik. ( Ez egy sima , lapos, vesszőseprűvel megsepert, lehomokozott terület.) Itt a nyers vályog szigorú alakzatban lerakva, napenergia segítségével napok alatt megszárad . Nem volt kivánatos ilyenkor egy marhacsorda, disznókonda, vagy rosszalkodó gyerekek átvonulása, vagy neadjisten egy nyári zápor, többnapos eső . A csontkeményre száradt vályogokat egy hét múlva jellegzetes szellős glédákban élére rakták. Tetejét szalmával betakarták . Ha téglát akartak égetni, akkor speciális piramisokat vagy kemencéket raktak s fával több napig tüzelve pirosra égették . Ez a cigánytégla. Több ilyen épitőanyagból készült ház van ma is Bélteken, de a vályogház sem ritka . A vályogházak alapjába is több sor téglát raktak le ( cement nem volt ) majd bizonyos magasságban, ahova a nedvesség már nem ért fel, rakták a vályogfalat . A kéményeket aztán ismét csak téglából rakták fel .Kötőanyagnak egyszerű agyagos híg sár szolgált s nem mészmalter mint a téglaházaknál . A cigánytéglából rakták a kenyérsütő kemencéket, kandallókat. A Bélteki pincék boltivei is ilyen téglaból keszültek . Vannak akár száz méter mély pincék. is. Annakidején nem volt divatos az emeletes pincegátor ugynevezett korhelylakással . A vásártéri pincesoron csupán két emeletes pince volt . Ezekben lakók is voltak . Bálintffy Ottó tanár úr is ilyen emeletes pincegátorban nevelkedett miután Bobotáról Béltekre jöttek. Az ő pincelakásuk a vásártér felső jobboldali sarkában  volt . Onnan járt iskolába. Egyszer meglátogattam és eljátszadoztunk a faépítmény körül, csak a hazatérésnél volt baj, mert ugymond: Hol csavarogtam ?

Egyik nyáron két gyerek is meghalt a vájogvetés helyszinén. A kitermelt föld helyén meggyült a viz és pompásan lehetett fürödni. Ez a két fiu is a Téglaszin elejéről igy tett, amikor egy mérges feleg közeledett a helyhez és dörgött, villámlott, majd eleredt a nyári zápor . A gyerekek a vájogvető asztal alatt kerestek menedéket. Apámmal és még másokkal is a kollektiv mühelyben voltunk a Pap tagjában, nem messze a vályogkészitő telephez . Egyett nagyot villámlott, kék lett minden a műhelyben is és röktön irtózatosat csattant. Na ez közel volt mondták a jelenlévők . Azután hallottuk, hogy két suhanc gyerek lett az áldozat. Ott találták meg őket az asztal alatt összekapaszkodva .

 

 

A vájog.

Sárból készült vályog.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dr. Nagy Antal , 2009.05.01.

Szatmári sváb hagyományok

Nach oben