http://nagydoki.npage.de
Plósz Karcsi a Szatmári kofa

Dr. Nagy Antal - Krasznabélteki hagyományok, történetek, játékok

 

PLÓSZ KARCSI A SZATMÁRI KOFA.

Nem tudni ki ültette fel Plósz Karcsit, talán Feierstein Venci a nagy tréfacsináló, vagy csak úgy meghallotta, hogy milyen jól veszik a hecserli bogyót a szatmári piacon. Nosza nem sokáig gondolkodott Karcsi, keserves munkával (mert nagyon tud ám szúrni az a fránya vadrózsa), összeszedett egy bélteki zsákkal, amibe csépléskor kereken egy mázsa búza fért bele. Korán reggel kicipelte a nehéz terűt a nagyutcára a buszállomásba . Annakidején csak egyetlen busz járt Béltekről Szatmárnémetibe s az is reggel 6 órakor indult s estefelé tért vissza. Akkortájt nem utaztak annyit az emberek mint most s annyi autó sem volt. Ha néha eltévedt vagy egy luxus kocsi azt mi gyerekek sokáig kergettük a poros, gödrös bélteki utcákon.

Volt aki születésétől haláláig ki sem ment a faluból. Akadt dolga éppen elég idehaza is. A busz be is gördült pontosan, miután már az ákosi utasokat is felvette, de ez nem ám olyan negyven férőhelyes Ikarosz volt, hanem vagy csak húszan ha elfértek benne ülve, a többi utas állott. Karcsi felárat fizetett a zsákért, mely egy pár markos legény segítségével felkerült az autóbusz tetején lévő nyitott, ketrecszerű csomagtartóba, néhány bőrönd, kosár és más nagyobb terű társaságába. Általában ilyenkor szerdai nap amikor Szatmáron nagypiac volt zsúfolásig megtelt a kicsi, gömbölyű, hátul duplakerekű, járgány. Karcsi is alig kapott helyet a busz lépcsőjén, de boldog volt amikor nagynehezen becsapta  maga után az ajtót, állandó - mennyjenek már hátrább - kiáltások közepette . A buszon két személy teljesített szolgálatot; a Sofőr s mellette a Taxator, vállra akaszthatós bőrtáskájával s benne jegyfűzetével, jegycsípőjével. Végre felbőgött a motor, nagyot kerrent a sebességváltó s a járgány remegve, füstöt okádva elindult, hatalmas porfelőt hagyva maga után. A buszban benzin, por, izzadság, kölni szaga vegyült, de ilyenkor ezt észrevenni nem szokták. Fő az utazási cél. Nos a mi buszunk is olyan húsz-harminc kilóméteres sebességgel vánszorgott célja felé. Elhagyta a bélteki duplakanyart, végigment a szakaszi utcán, aztán nekikeseredett a Kishágónak, mely akkor magasabb és szerpentines volt . A Kötélverőéktől jól látszottak a magas töviskerítésen túl a megművelt szőlőskertek. Onnan végig almafák övezték az útat (később a Csauseszku féle körtefák, vagyis a nyárfák vették át a szolgálatot). Felérve a Kishágó tetejére, ott tér le jobbra a Sándrára menő szekérút, de a mi buszunk az elég jóminőségű köves útat választotta, melynek gödreire két fizetett Útkaparó is vigyázott. Itt is voltak már s szokásuk szerint békésen szalonnáztak egy almafa alatt, mellettük a talicska s benne lapát, csákány és egy kurta vesszőseprű.

Ezen a ponton megtáltosodott az addig vánszorgó járgány s pillanatok alatt legurult a Máriapatak völgyét átivelő fahídhoz, elhagyva a jobboldalon elsuhanó boldádi letérőt. Kisebb emelkedő és rosszabb útszakasz után elérkezett a szakaszi temetőhöz. Ott az út kilencven fokban balra tért egy árnyas akácfákkal övezet útszkaszon,jobboldalt maga mögött hagyva a szakaszi sándrai letérőt is, mely aztán feltér Sándrára. Alig gurul pár métert s megjelennek a szakaszi házak s a házak között jobbra az oláhgyűrűsi letérő . Kanyarok után a szakaszi iskola a templom s a Merk Jani bácsi boltja előtt a szokondi letérőnél nagyott fékezett a sofőr, mintegy helyet csinálva az újjabb felszállóknak. Karcsi leszállott, hogy helyet adjon az újabb utasoknak, nem volt kedve gyúródni a busz belsejében, s így hamarabb is ér Szatmárra, első lesz a leszállásnál, mert most már újjabb utast lehetetlen volt felvenni. Csak a taxator segítségével sikerült kivülről becsapni a "szardiniás doboz" ajtaját, s irány Erdőd. A bolt után balra éles kanyar s már látszanak is a szakaszi pincék, ahol ismét kisebb emelkedőn nyekergett fel himbálózva a járgányunk . A Cserhát falurészen ismét leejtő van, majd jobbrakanyar s hosszabb egyenes szakasz után és egy kilencven fokos balkanyar után következik a Nagy Sándor tanyája egy baloldali magaslaton s ártézi kútja  szembe vele az  út mellett. Volt, hogy a busz a Nagy Sándor kútjánál megállott a sofőr itatni, mert felfőtt a vize  s az utasok is szivesen ittak a dús sugárban egy hosszú válóba ömlő friss  ártézi vizből . Magas jegenyefák övezte úton porozunk tovább a baloldalon levő magyargéresi letérőig ahol ismét éles jobbkanyar következik s már látszanak az erdődi ólak meg a traktorállomás. Hosszú egyforma házak haladnak hátrafelé aztán a Zsuzsi féle kisvasúton is átzökkenünk s neki a gótikus stilusban épült katólikus templom tekintélyes magaslatának ,melyet a busz általában nem bír fel s többen le kell szálljanak s gyalog baktassanak fel a hegyre. Ez nem is volt nehéz dolog, mert amig a busz keringett s jajgatott a szerpentineken addig a gyalogos haladt az egyenes járdán, mely felvezetett a templomhoz, ahova szinte hamarabb felért, ha igyekezett . Igy tett Karcsi is és még vagy tizen. A busz felérve a templomhoz kifújta magát és türelmesen bevárta amig mindenki felszáll s csak akkor gördült le vidáman a dombról. Igy ment neki, de a nehezén már túljutott, mert Erdődön meg sem állt, átporzott a főutcán s balkanyar után a S.M.T. mellett is, de elsuhant a Vár a jobb oldalon, ismét a kisvasút  a kisállomással,majd az erdődi kolónia. Kis idő múlva Madarász egyenes utcái következnek. Innen már csak a szatmárhegyi letérő, a repülőtér utáni balkanyar s Szatmár hosszú, az Unió gyárral végződő egyik utcája következett . Itt már aszfaltos úton robogott a masina.  A nagyvasút alatt átbujik az út, jobbra a Szeptember 1 kályhagyár meg a Szamos hid s meg is állunk, hogy a piacramenők leszállhassanak. Karcsi is megkapta a zsákját s nyögve izzadva vitte a röviditésen a Nagypiacra. Ott keresett egy jó kis zugot , kibontotta a zsákot, hogy lássák mit árul. Egyszer egy mérges táskás ember jött s megkérdezte mit árul. Hecserlit, felelte Karcsi megszeppenve. Engedélye van ? , kérdezte emez . Még hogy engedély az meg minek egy kis hecserliért; csodálkozott el az ujdonsült kofa ! Nos megegyeztek, hogy fizet három lejt s aztán árulhat estig is. Karcsi alig tudott három lejt előkotorni. Húsz lejjel indult, tizenegy volt abból a busz, három a felpénz a zsákért, de sebaj, hiszen sok pénze lesz ha eladja a hecserlit, mely szép pirosan kandikált ki a zsák száján. Telt múlt az idő a nap kegyetlenül sütött, Karcsi szomjas is lett, de hol szerezzen itt vizet? Azt is pénzért adják ! Nagykésőre jött egy vegyes csoport s megkérdezték: Mit árul bácsi ? Én hecserlit, válaszolta Karcsi . Megnézték a terméket, belevájkáltak a zsákba. Ez nem hecserli bácsi hanem Hecsempecs , rázták a fejüket s odébb álltak . Többen érdeklődtek még, de senkinek nem kellett a Karcsi áruja. Későre egy bajuszos idősebb ember is nézegette a termést, meg is kérdezte mit árul. Karcsi most már hecsempecs-nek nevezte a bogyókat , viszont a bácsi azt tartotta, hogy az nem hecsempecs, hanem Csípke. Jól van na, morogta Karcsi , akor legyen csípke s ezentúl ha kérdezték, csípkének nevezte a hecserlit. Egy vásott suhanc is kacérkodott a Karcsival, de az azt mondta, hogy Szatmáron ezt nem csípkénk, hanem seggvakarcs-nak hivják. Szegény Karcsi, már azt sem tudta minek nevezze a zsák bogyót, mert ha seggvakarcsot emlegetett a szatmári piroskörmű nagyságák még a fejüket is elkapták e név hallatán. A nap már délutánba ereszkedett, de Karcsi egy kilónyit sem árult a gyümölcsből. Gyötörte a szomjúság s pisilnie is kellett már nagyon, de azt is hol a fenébe, ennyi ember előtt ! Egyszerre csak gondolt Karesz egy nagyot. Hirtelen felborította a zsákot s a csípkét, hecsempecset, hecserlit meg a seggvakarcsot mind kiöntötte a földre, békerült a piacra, tiz lejért eladta az üres zsákot, nagyot pisilt az egyik sarokban, majd megivott két hálba habzó hideg sört a lacikonyhásnál s gyalog hazakerült Béltekre. Ennyi volt a kaland, melynek azonnal híre ment s nem igen akadt egy darabig emberfia aki hecserlit vitt volna a szatmári piacra.

 

Dr. Nagy Antal, 2009. május 3.

Szatmári sváb hagyományok

Nach oben