http://nagydoki.npage.de

Dr. Nagy Antal - Krasznabélteki hagyományok, történetek, játékok

                                                         NAGY SÁNDOR.

 

 

                  Nem a világverő Nagy Sándor, hanem egy szokványos krasznabélteki ember az APÁM , aki a huszadik században élt hetven évet, becsülettel megtette kötelességét s tovább ment . Őróla akarok pár szót írni, megérdemli.

                  Az ezerkilencszázas évek elején született Krasznabélteken ( Szatmár megye), az első nagy világégés közben, 15-ben látta meg a világot mint hetedik gyerek a Nagy Lőrincz kerékgyártó művész-mester családjában aki még a budapesti hintó és kocsigyárban is dolgozott, apja Grósz Ferenc, pedig a New York felhőkarcolóit építette az ezernyolcszázas években . Házuk a mai iskola  ( a valamikori iskolai futballpálya ) melletti kis sikátor torkában volt, ahol a vásárba s a pincesorokra menő út három utcával is találkozik . Az egyik a dobrai utcára visz, a másik a vásárteret szintén a dobrai utcával hátul összekötő útra vezet, a harmadik pedig a pincesor alatt lévő vásártérre. Amikor nagy vásárokat tartottak Bélteken bizonyára jó helyen volt egy kerekes mester itt.  A környező falvakból szekérrel úttalan utakon érkező vásárosoknak bizonyára szükségük volt egy kerékgyártó műhelyre s annak szolgáltatásaira.  Egyszerű, hosszú, tornácos, bélteki gibliház volt két egymás után elhelyezett szobával, majd konyhával, kamarával s a legvégén a tágas kerékgyártó műhellyel. Mellette egy kisebb ház , mely tele volt limlommal . Alacsony fekvésű udvarán a káka is néha kidugta a csíráját . A ház a valamikor itt folyó Kraszna medrében épült, mint ahogy az új iskola is kavicságyra van építve . Volt is baj az alapjai megépítésével ( bábáskodtam, az iskolánál) . A háztól egy kicsit balra a Buntye féle ház előtt mindig hatalmas tócsa foglalta el az úttestet, mely nyáron sem száradt ki . Nos itt nőtt fel s lakott ez a számra nézve is ( tizenegy) Nagy család . ( Ferenc, Mari, Róza, Józsi, Jenő, Dódi, Sanyi, Manci, Pista, Jani és Kati. Mind meghaltak már.)     Az impozáns gótikus templom a szomszédságban volt,  az iskola is , de apám ennek ellenére fél analfabéta maradt , mert csak járogatott az iskolába tavasszal, nyáron, meg ősszel. Télen egyáltalán nem, mert nem volt cipő amivel iskolába járjon és a nagyanyámnak volt éppen elég baja, mintsem azt kövesse melyik lurkó megy vagy nem megy az iskolába . Az történt ugyanis, hogy Lőrinc tata, miután még vagy öt gyereket nemzett néhai nagyanyámnak Tepfenhart Máráj-nak , alias Műhelynagymamának, valami titokzatos betegségben aránylag fiatalon meghalt . Pipás ember volt. Akkora pipája volt akár egy bögre s annak olyan hosszú szára, hogy néha azzal utasította rendre csemetéit . Utólag hallomásokból állapíthattam meg a diagnózist, mely halálát okozta. Nyelőcső rák. Ezért apám aki alig emlékezett a tatára , jóformán apa nélkül nevelkedett  s a kerekes mesterséget is a nagyobbik testvérétől, Ferenc bátyámtól lopta el. Elküldték ugyan Királydarócra kerekes inasnak, de az első pofon után megszökött . Bevallása szerint akkoriban nagyothalló volt, mert senki sem nézte meg, hogy dugó van a füleiben. Mindenféleképpen mészáros akart volna lenni, viszont oda nem vették fel süketsége miatt.  Ez az állapot tizenhat éves korában egy  kiadós Krasznai fürdőzés után oldódott meg, hatalmas hangzavart okozva apámnak. Hallott !

 Pod peste Răuț. Így telt az idő amíg be nem sorozták a román hadseregbe, melyet a mai Moldáv köztársaságban ( Beszerábia) lévő Bölc-ben töltött s aknavető kiképzést kapott .Bălți primăria . Nagyon kellemes nyugodt Nagyromániás idők lehettek 1934-ben, mert katonaként is nyugodtan fürdőzött a közeli patakban ( Răuț ). Leszerelvén, mint minden rendes legény , családalapításra adta a fejét . Szép sudár fiú volt , olyan 170 körüli, de a tornyosan viselt hullámos haja még vagy öt centit hozott a termetébe, kékes-zöldes szeme csillogó, enyhe ívben lefele görbülő görögös orra elszántságot kölcsönzött négyszögletes arcának . Izmos, a nehéz kerekes munkától edzett teste, erőt s biztonságot sugárzott.Valamilyen módon megismerte és annyira beleszeretett a jövendőbeli anyámba, Pink Máriába a gyöngyi utca végén, hogy gyalog ment utána Szatmárnémetibe megkérni a kezét . Pink Mari ott szolgált egy zsidó orvosnál, Slageter doktornál már harmadik éve s igen megunhatta a szolgasorsot, mert igent mondott apámnak .

Pink Mária virágkorában . Pink István és Kajzer Erzsébet első gyermeke. Született . 1919-ben.

 Össze is esküdtek egy esős szeptemberi vasárnap délután a bélteki katolikus templomban s új házasokként  bérlakásra költöztek az ákosi utcába a Bóhler Józsiék szomszédságába . Elmúltak a mézeshetek és belecsöppentek a mindennapi szürkeségbe meg a nincstelenségbe. Esküvőre kaptak egy üszőborjút az anyai nagyapámtól, amelynek apám egy istállót eszkabált össze a gyöngyi utca elején a Bohus porta szomszédságában, Péter Tóni meg a Bakonyi Palival szemben lévő, akkor, lófürösztőnek használt vizesgödör kákás partján, ahol egy kovács is ( Bodea Marci) helyet talált magának és kezdte verni a vasat .

      Nehéz idők jártak a negyvenes évek környékén . Apám dolgozott, dolgozott, de semmi látszata nem volt munkájának, mert a nagyapám régi műhelyében továbbra is másodhegedűsként működött Ferenc nagybátyám vezetése alatt . Sok munkájának ellenértékét a leendő családi házunk helyén lévő nagy vizesgödör földdel s miegymással való feltöltésére fordította . Megkezdte egy komolyabb istálló építését s mellette egy helyiséget ahol a  bognár műhelyt akarta működtetni a kovácsműhely mellett .  Jó elképzelés volt, de kivihetetlen, mert a pénz egyik napról a másikra romlani kezdett, a nagyhatalmak háborúra készültek, beütött a milliós világ . Eladta így apám a valahogy tehénné cseperedett borjút, hátha valami szerszámot tudna venni az árából, s mivel nem kapott, a következő vásáron már csak egy inget adtak érte. A bélteki vásártéren a szél sodorta a papírpénzt, de senkinek sem kellett, nem volt értéke . Ha valaki nagyobb állatot akart  venni, egy vesszőkosár pénzt kellett vigyen, majd a vásár megkötése után estig is számolták a sok értéktelen bankót. Kitört a háború, de őt mint veteránt még nem mozgósították. Anyám napszámba járt, meg segített nagyapáméknak , aki kulákforma volt, miután azzal a pénzzel is amit anyám a zsidóknál keresett, sorra vette meg Pink dédapám elkótyavetyélt földjeit .  Fordulatot a magyarok bejövetele ( 1940) sem jelentett, sőt  apámat is mozgósították és Nagyváradon mint leventeoktató működött rövid ideig, aztán bezuppázták mint aknavetőt a haza védelmére . Nagyon jöttek az oroszok 44 őszén. Szatmáron  ledobták a Sztalingyertyákat , mely még Bélteket is megvilágította, úgy, hogy egy tűt is meg lehetett volna kapni a földön.

Sztalingyertyák Budapest felett.


Ilyen volt a Sztalingyertya.


Stalinorgona állvány.

Sztalinorgona . Sztalinorgona visított, ágyú vagy tank ugatott körös körül s minden Szatmárra ledobott bomba úgy hatott mintha nagy cövekeket vertek volna a földbe. Anyám a csecsemő bátyámmal, Lőrinccel, meg sok béltekivel a Tevili árokban bujkált. A bátyámat kisded korában szerencse érte, mert sorsjeggyel nyert egy rádiókészüléket, de nem sokáig élvezték,mert az oroszok átvonuláskor meglátták és elvitték a wekkerrel együtt. Davaj ! A püspöki palota romokban  !

                          A szatmári püspöki palota 1944 Szeptember  16-án lett lebombázva. Sokan meghaltak a pincében .Apám pedig ( "énvelem" együtt a " tarsolyában ") harcolt s vonult vissza parancs szerint, akarata ellenére idegen tájakra, állandó veszedelem közepette és keservesen gondolt békés falujára, a pincesorra, kis családjára, akik ki tudja merre vetődtek a nagy kavarodásban . Pár nap múlva már Nagykanizsa szőlőseiben háton fekve nézték egész nap a nyugatra tartó, véget nem érő orosz repülőrajt, melyek zúgása betöltött eget, földet s az ember velejéig hatott el. Látta amint ledobták a láncos bombát Nagykanizsára , mely öt összeláncolt bombából állott és ahova leesett , egy bunkerre, sok ember halálát okozta. Ezen öldöklés láttán igen csak elment a kedvük a további háborúsditól s a szakaszvezető, mivel csak páran maradtak, oszolj-t vezényelt , ki merre lát, saját felelősségére, alapon . Másnap el is kapta őket egy orosz járőr egy présházban és a környéken, majd irány a szegedi Csillagbörtön .     Szegedi csillagbörtön. Szegény apám, ha tudta volna, hogy ott még a Rózsa Sándor is raboskodott, jobban megnézte volna magának . Ehelyett, mivel igen hűvös volt , társaival valami tüzelő után néztek s meg is gyújtották azt egy üresnek vélt bádoghordó mellett. Javában melegedtek amikor a benzineshordó feneke nagy robbanás kíséretében felrepült s kitörte az első emeleten lévő ablakot . Volt nagy ijedtség s futás . Pártizányi, pártizányi, kiabálták az oroszok s apámékat puskatusokkal megagyalva, sűrűn emlegetve a  " job tvoju máty " kifejezést, bevitték a rettegett kácserbe . Másnap kihallgatták őket s visszamehettek az udvarra . Több napi várakozás után kikísérték a foglyokat az állomásra s marhavagonokba gyömöszölve, többnapos " kirándulásra " vitték őket a Regáton át a Fekete tengerhez. Se enni se inni nem kaptak, napokig álldogáltak egy-egy szétlőtt állomáson. Ha esett az eső kidugták a csajkát az ablakon s felfogták a tetőről alácsorgó fekete vizet, azt itták . Szükségleteiket, ha még ilyenek lettek volna, egy a vagon padlójába vágott lyukon oldották meg . Igen-igen bosszantotta őket a sok élősködő, a tetvek, melyek kiszívták utolsó erejüket is. Konstancán, meglepetés ! Nincs üres hajó ! Csigamenetben vissza Bukarestbe. Ott végre valaki észbe kapott, hogy így nem lesz " málenkij robot " ! Leszedték őket  a vonatról, megfürödtek, kopaszra nyíródtak és még valami kását is kaptak enni . Másnap mindenki kapott egy egy kenyeret, majd újra a vagonokba gyúrták a bandát, irány Foksány !  Apám mesélte, hogy valamelyik éjjel megjelent neki Szűz Mária, aki bátorította, hogy ne féljen, mert hamarosan megmenekül . Emiatt is apám mélyen vallásos volt és minden vasárnap ott volt a szentmisén .

Segíts magadon és az Isten is megsegít ! Egyik fogolytársánál volt egy nagy szeg , amellyel elkezdték a marhavagon puha deszkaajtaját kaparni-lyukasztani . Félúton Foksány felé,éjszaka, valahol a Kárpát kanyar külső ívén sikerült is kinyitni a vagon ajtaját és tizenegyen vállalták, hogy a mozgó vonatról beleugranak a sötétbe, köztük apám is. Szerencsésen megúszta a kalandot és első dolga volt az útjába kerülő árokból nagyot inni .Azt mondta, olyan jól víz még nem esett neki . A tizenegy emberből csak egy lett az útitársa , valami zsibói fiú, a többiek szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. Másnap tájékozódtak s csak messziről kémleltek egy emberlakta települést. Semmi gyanúsat nem látva este megközelítették a szélső házak egyikét . Szerencséjük volt . Ott csak egy asszonyka élt , akinek a férje szintén a háborúban volt . Megsajnálta őket és viseltes parasztgúnyát meg élelmet adott nekik a magyar katonaruha ellenében. Marasztalta volna is őket, hogy  sok a munka a háztájiban, nem győzi egyedül, de apámék rendíthetetlenek voltak és még azon éjjel nekivágtak az igen magas hegyektől uralt tájnak, mindig a nap után . Gondosan elkerülve minden települést, tizenhat éjjel mentek, csak mentek, azt ettek amit találtak .Egyik reggel megpillantották Zsibó városa jellegzetes hegyét .A hátérben Zsibó jellegzetes hegye. Később amikor vonattal arra jártunk apám ujjongott, hogy ezt látták akkor is mikor megszökött a fogságból. Itt elvált útitársától, akit soha többé nem látott, majd Zilah felé vette az útját s amikor elérkezett a Farkasorrához ( Jellegzetesen kiemelkedő dombhát Alsószopor közelében ) bement Nántűre, ahol rokonai laktak . Nem fogadták, sőt figyelmeztették, hogy az oroszok elvihetik mint német eredetű embert s szökevényt . Még akkor éjjel, már ismert erdei ösvényen átkelt a magaslaton és a bélteki fürdőnél megpihent . Itt nem volt csak az őr, aki már ismerőse volt . Ez is óvatosságra intette, mert Bélteken is elvitték a német nemzetiségűeket,köztük Pink Pista nagybátyámat s Erzsi nénémet. Így apám csak az éj leple alatt érte el a szülői házat, ahol anyámmal és kicsi fiával találkoztak . Ideiglenesen oda menekültek és a kerekes műhelyben laktak a Műhelynagymamánál . Nosza volt öröm, de aggódás is . Mégiscsak egy katonaszökevény tért haza !

A képen Műhelynagymama szűkebb családtagjai között. Jobboldalt a legmagasabb az apám. Nagymama apját Tepfenhart Konrádnak hívták.


Másnap nyugodalmas alvás után jöttek az óvintézkedések, hogy senki meg ne tudja, hogy otthon van . Egy nagy gödröt ásott a kerekesműhely közepébe , melybe azonnal  elrejtőzött, ha valaki érkezett s anyám befedte azt a mosóteknővel, még szőnyeget is terített föléje, majd ráült és foltozott, vagy kézimunkázott , szomorú arckifejezéssel. Budi a házban nem lévén, a csecsemő bilijébe végezte szükségleteit akkor, ha kint nem volt vaksötét .Nem tudom miből élhettek, hiszen férfi nem volt a háznál s a munka is szünetelt . Bizonyára a jó szomszédok segítsége is elkelt . Nem értem anyámat miért nem ment a gazdagabb szüleihez és miért nem kérte segítségüket ? Vagy mégis segítették volna ? Nagyapám elég konok és kucifántos viselkedésű ember volt . Annak idején engem is szíjostorral vert meg egy fazékra való tejes kukorica miatt, melyet a kertjéből  "loptam" amit mi is kapáltunk meg. Így tengette hazaérkezve, úgymond házi fogságban, a napjait apám . Néha este ki-ki merészkedett a tavaszi csillagos ég alá, segített anyámnak fát vágni, utánozva a fűrésszel az asszonyok gyenge karja általi akadozó favágást, hogy azt higgye mindenki, csak a Marcsa vágja a fát .Közben tavaszodott, a falu felbolydult  és az új vezetőkkel megkezdte a szocializmus építését. A lakástól a harmadik házban egy Albert nevű vörös hajú, szikártermetű, bürgercsizmás ember lakott . Nem tudni merre járt a nagy felfordulásban . Azt mondták róla, hogy zsidó . Igen agresszív viselkedésű ember volt, mert később halálosan megszúrta a szemben lakó szomszédját Rist Károlyt. Valami kapcsolata csak lehetett az új hatalommal, habár sem polgármester, sem párttitkár, nem volt . Esetleg besúgó . Ez az alak kifürkészte a mind jobban elemeibe jövő apámat és feljelentette a milícián . Jött is helyből a pecsétes levél apám címére s abban az állt: tudják ,hogy itthon van és ha 24 órán belül önként nem jelentkezik a poszton, elfogják, rögtönítélő bizottság elé állítják mint katonaszökevényt ! Mit tehetett szegény ember, felvette a bátorságot és kikenve-kifenve a legjobb ruháját öltötte fel, a vőlegényit, és jelentkezett az őrsön . Nem tartóztatták le, nem bilincselték meg, még egy pofont sem kapott, de kihallgatás után átkísérték a néptanácshoz . Ott kerek perec megmondták neki, ha belép a kommunista pártba, nem lesz bántódása. Mit tehetett szegény feje, azt sem tudta kik a kommunisták s milyen ideológiát képviselnek , szó nélkül aláírta a belépőt . Politikai kérdésekben apám nagyon tájékozatlan volt s ha egyszer később a pincében egy pohár bor mellett marxista ideológiáról papoltam volna neki, kivette volna a poharat a kezemből .

              Így fellélegezhetett és egyenes derékkal kimehetett az utcára, a pincesorra a templomba s felvehette a munkáját. Lesz immár mit aprítani a tejbe, gondolhatta , de nem így történt . Politikai és katonaszökevényi státusánál fogva, minden nap jelentkeznie kellett a milícián . Elég hamar beszervezték egy "önkéntes" brigádba melynek az volt a dolga, hogy állami kvóta fejében, leseperjék a gazdák padlását és a terményt elszállításra felrakják a Molotov teherautókra, melyek állandóan ott állomásoztak a görögkatolikus templom melletti téren.Gaz 51 Molotov . Ezen aktivitásának eredménye az lett, hogy a gazdák nem vittek neki munkát és a család továbbra is nélkülözött . Minden erejét és jövedelmét a "Kákatéren" már meglévő épületnek az átalakítására szentelte . Az istállóból lakás lett, mely előtt sokáig állott egy befejezetlen filagóriaszerűség váza. Elkészítette a műhely paticsfalait, palával fedte be az egész házat és 1947 nyarán már velem együtt odaköltöztünk. ( Lásd alább. ) Anyám kibérelte konyhaként a műhely északi felét és boldogok voltak, hogy immár saját portájuk van . Közben túl voltak már egy temetésen, mert László bátyám aki 45-ben megszületett , gyomormérgezésben ( Gastro-entero-colitis) már meg is halt 47 nyarán . Goldglanz doktor tehetetlen volt e gyors lejáratú betegséggel szemben . A sok nélkülözés és idegeskedés anyámat is megviselte, majdnem belehalt a vakbélgyulladásába, de a  Lükő Béla-féle szatmári kórházban megmentették életét . Akkoriban a vakbélgyulladás utáni operációt nem sokan bírták ki.  Azért is lettem olyan csenevész újszülött . Dédnagyanyám ,  Pink ( Cukli ) Katalin amikor meglátott, azt mondta anyámnak, hogy hozzám sem mer nyúlni, mert fél, hogy összetörök . Szúnyog királynak becéztek !

              Telt-múlt az idő, anyám, hogy segítse a vircsaftot , saját magától megtanult varrni  a nagyapáméknál lévő kis Singer varrógépén, melyet az Amerikából egyszer hazalátogató Viktus nagynénje vett . Nagyon féltették a gépet ( anyám meg az öccse a Pistike, gyermekkorukban széjjelszedték és Péntek Károly lakatos kellett összerakja) és anyám eleinte csak a szemük láttára varrhatott ezt-azt a gyerekeknek, majd rövidebb-hosszabb időre haza is hozhatta a gépet apám egy talicskán. Annyira belejött a munkába, hogy pénzért is vállalt varrást . Ekkor feljelentették, súlyos adót vetettek ki rá és mivel nem fizetett, lefoglalták a gépet, melyet miután szekéren Szarvadi adószedő körbehordoztatott a falu utcáin, a család rimánkodására, de inkább Hornyák Béla sógor közreműködésére visszaadtak, de varrni nem volt szabad csak titokban . Sok éjszakát töltött az ötös petróleumlámpa gyenge fényénél a varrógép mellett, ameddig a kimosott, foltozott ruháink száradtak, hogy vagy egy lejt keressen, élesztőre, petróleumra, cukorra s mindenre ami egy háztartásban kellett.

                         Petróleum lámpa !

                    Apám valahogy felszerelte a műhelyt és kisebb javító munkákat vállalt amiért nem sokszor kapott pénzt, mert meg sem kérte az árát, majd leisszuk, kijelentéssel . Mindenki barátja volt és segített neki a házépítésben , ki ahogy s amivel tudott. Megjelent az új pénz is amely egy baninál kezdődött. Rossz pénzünk nekünk gyerekeknek is volt akár egy zsebbel is és ment a spikálás, meg a gurítás  .

                Amikor feleszméltem , egy  kerekes műhelyre emlékszem . Gyalupaddal, cájgrámával ( szerszámtartó ) , nagy faragótőkével a közepén, rajta faragóbárd, a falon fűrészek , cirklik ,papírsablonok, esztergapad stb. A földje az döngölt föld volt ,meghintve állandóan forgáccsal s fűrészporral . Egyetlen ablaka olyan méter magas és két méter hosszú összetett ablak több kisebb ablakszemmel . Bejárati ajtaja valami kidobott súlyos pinceajtó lehetett, kovácsolt zárral, melyhez hatalmas lyukas kulcs passzolt . De jó lehetett azzal lőni, ha gyufafejeket gyömöszöltünk bele és egy tompított végű szeggel felszerelt drót segítségével odacsaptuk egy kemény felülethez ! Sikerült egy hálószobát is a műhely végébe építeni ahol egyáltalán nem volt fűtés és ha felnéztünk a plafonra, a gerendák között jól látszott a mindenféle hulladék fából s kettéhasított ágakból sárral összerakott  mennyezet mely télen deresen csillogott .Villanyról akkor még nem is hallottunk és mindent kézimunkával kellett megkészíteni . A kerékgyártó mesterségnél mindezt leírom . A műhely hátsó felében anyám rendezte be a konyháját s egy nagy dobkályha ontotta a meleget , mely minden forgácsot, fahulladékot elemésztett. Anyám ezen is főzött, később kaptunk egy lyukas kihasznált csikósport .Csikóspor .          Este két ötös petróleumlámpa szolgáltatta a fényt , már ha apámnak sürgős munkája volt és este is dolgozott .

                  Szemben volt a Péter Tóni és a Bakonyi Pali egybeépített impozáns háza , melynek a főbejárata mellett, kétoldalt azt írta, hogy bor, sör, pálinka, meg vin, bere, rachiu .Kocsma volt ott egykor . Azt viszont nem értettem , hogy miért járnak oda az óvodások ?  A kommunista rezsim elrekvirálta a szobát és óvodává alakította át .  Ezeken a betűkön tanultam meg olvasni . Lőrinc bátyám már hét éves és iskolaköteles volt, amikor én még pelenkásan szaladgáltam . Anyám tanította nagy türelemmel s mivel én is ott ültem a magas bébi székben az asztalnál, önkéntelenül mindent regisztráltam és habozás nélkül felismertem a betűket .  A szomszédos óvodában este analfabéta oktatás folyt . Ide mozgósították a cigány s nem cigány analfabétákat írást tanulni és kötelezték a néptanítókat este is tanítani . Valaki felbiztatta apámat vigyen át engemet is  mint ösztönző elemet az analfabéta kurzusra, hadd lássa a sok buta ember, hogy gyerekjáték a betű tanulás . Csodálkoztak rajta és sok szerencsét kívántak , de Moki Mariék, Beciék s Martocsánék nem nagyon lelkesedtek az ábécéért, addig is meg voltak nélküle .

A régi palatetős házunk ( 1950 körül) ahonnan néztem a betűket .


           Apám pedig naphosszat dolgozott, minden este a pincébe is ellátogatott , hetente volt pártgyűlés, vasárnap pedig templomba ment az egész család . Volt némi vitája az elvtársakkal, hogy miért jár a templomba, de végül békén hagyták .  Az apai jussból megkapta a Gundi elején lévő elöregedett és elhanyagolt szőlőt , az aljában a szintén elhanyagolt pincét az összes kellékekkel . Eleinte négy fiútestvér volt jogos a használatára, de közös lónak, túros a háta, a pince olyan válságos helyzetbe került, hogy a testvérei sorra elköltöztek biztonságosabb és közelebbi társaspincékbe meg Szatmárra . Így apámnak  a pince reparálásával is kellett foglalkoznia . A harminc ár szőlős sem hozta meg a ráfordított munkát . Sok tőke hiányzott s jórészt csak nova szőlőt termett, a karók felét pótolni kellett. A legjobb évjáratban sem haladta meg az öt hektolitert a termésből nyert bor.  Ez majdnem fedezte apám és a család évi borszükségleteit . Már kisgyerek koromban ott voltam valamelyik barackfa árnyékában, majd felnőve együtt gürcöltünk apámmal a mindennapi itókáért is .Nem tudom mit politizálhattak a pártgyűléseken, mert majdnem minden gyűlés részegeskedéssel ért véget és a tagok kellett vigyék a bort. Egyszer fontos elvtársak látogattak el hozzánk s mikor meglátták milyen körülmények között élünk, apámat győzködni kezdték, költözzön Nagybányára, ahol összkomfortos lakás várja és felveszik az építkezéshez mint famunkást, ácsot . Apám viszont önző módon, nagyon sajnálta volna odahagyni szülőfaluját, a Kákavárat, na meg a pincesort s a pincéjét, ezért kerek perec elutasította az ajánlatot . Többet nem is kérték , sőt addig fajult a kapcsolata a Párttal, hogy anyám harcias kiállásai miatt hiányozgatni kezdett a gyűlésekről, majd egy szép napon, szavaival élve, bedobta nekik a tagságkönyvet . Ez a későbbiekben nem vetett ránk valami jó fényt, de aztán csak feledésbe merült .

             Megkezdődött a mezőgazdaság szocialista átalakítása , a kulákok felszólításra földet "adományoztak" a földdel nem rendelkezőknek . Ez nemes cselekedet volt, mert így kaptunk mi is az apám keresztapjától egy hektár földet arra Gyöngy felé, ahol az az ominózus paszulyszedés történt a részemről . Ez viszont csak egy évig volt használatban, mert megalakultak a társas mezőgazdasági egyesületek, röviden a TOZ -ok . Ide mindenki a saját földjével lépet be, önként, ha már szóltak és azután osztoztak a termésben .



 Megjelentek az első hernyótalpas, majd a fogaskerekű traktorok s a gépparkok . A földeket ezekkel művelték, az ökröket meg be kellett szolgáltatni a konkárnak .A lovakat lebunkózták, megfőzték és a disznókkal megetették . A termésből bizonyos százalékot a traktorok működése címen be kellett szolgáltatni, melynek mennyisége az évek során egyre nőtt . Kezdetben a paraszt egy nagy szekér búzát vihetett haza, a szocializmus végén pedig csak annyit, hogy megéljen .

Apám s anyám munkát vállalt a társasban is ( normázott ) , így a munkamennyiséghez mérten részesültek a termésből. A szőlőhegy nem volt társas. Itt kimértek mindenkinek egy harminc áras területet s a közelfekvő összecsapott részeket államosították és a MATT-hoz tartozott . Egyes gazdák földjeiket az államnak  "ajándékozták " és így kerültek a falu legtermékenyebb földjei az ákosi GOSTAT-hoz. Ekkor cserélte fel apám is a Gundi-beli rossz szőlőjét egy másik rosszra s ráadásul ez még vagy három kilométerre esett a pincénktől, a fürdőnél s már nem lehetett a termést puttonyba lehozni a hegyről . Rengeteget kínlódtunk itt is a permetezéssel a szőlőműveléssel , a mindennapi bor megtermeléséért. Néha azért megengedtünk magunknak egy-egy gyógyfürdőt, ha már oly közel voltunk a híres bélteki fürdőhöz, mely manapság alussza álmát . Egy-egy ilyen fürdő után én aki egészséges voltam, olyan gyengének éreztem magam mint egy őszi légy. Nem értettem mi tetszik ebben az idősöknek .

                    A  TOZ világa hamar szertefoszlott és megalakult a Kollektív gazdaság elnökkel, brigádosokkal, csoportvezetőkkel. Ekkortájt jelent meg a Kolorádóbogár és az a pionír aki az első bogarat megtalálta dicséretben részesült ! Mindenkit beosztottak és megkezdődött a "komolyabb "szocializmus építése . Felépítették a Paptagja tájékán az istállókat, górékat s a melléképületeket . A kollektív iroda székhelye a Goldglanz-Heim féle ház lett a főutcán, mellette a néhai textilgyár raktáraiból alakítottak ki mindenféle iparos műhelyt . Ide költöztek a kerékgyártók, a kovácsok meg a szíjgyártók . A néhai textilgyár termét moziteremnek is használták és itt játszhatták a vándorszínészek a Néma Leventét . Az első mozifilmet is itt láttam, a Maximkát . Orosz színes film volt s elég kopott .( Vándormozi működött. Egyik nap itt,másik nap a másik faluban. ) Az épület egyik kivert ablakszemén becsúszva néztem meg a filmet, amíg bátyám Lőrincz és a rosszcsont unokatestvérem a Buntye Jani, krumpliba vésett korompecséttel utánozták a belépő jegy mintáját s így jutottak be. A kollektív kerekesműhelyébe mindenki saját szerszámait vitte . Előbb a rosszakat , majd később amikor már senki sem vitt munkát a hazai műhelybe, a jó szerszámok is odakerültek . Az otthoni féltett műhelyből lomtár lett . Apám a filagóriát is nappali szobává alakította , melyen egy nagy ablak biztosította a fényt az anyám varrógépe alá . Varrni továbbra sem volt szabad . Próbálkoztak a varrónők társításával is, de abból nem lett semmi . Ki vigyázott volna a gyerekekre. Később ezt a problémát is megoldották, mert a szakaszi utcában lévő Sinka-féle házban napközit alakítottak ki, ahol ennünk is adtak, meg délután aludni is kellett , amíg a szüleink normáztak. Persze egy páran megszöktünk az "alvó" társak közül és az óvoda mögötti Sinka-féle gazdasági udvarban csintalankodtunk. (Sinka bácsi mentett ki a Mucuka Marci vizes árkából három éves koromban, másképpen biztos megfulladtam volna .) Ki is rúgtak hatévesen az óvodából miután egy fadarabbal fejbe vertem az óvó nénit, mert be akart zárni a pincébe olyasmiért amit nem én cselekedtem ( Valamelyik kisebb gyereket a Winkler Rudi a haverom megvert s összetévesztettek vele.) .

                          Apám minden este felment a saját pincéjébe, de néha a pincesorra is ellátogatott, ahova esztergályozott hordódugókat vitt a zsebeiben s az árát leitta . Néha vagy egy liter idegen bort is hazahozott . Ilyenkor az is előfordult a pincesoron, hogy virtusból egy háromliteres korsó bort is megivott, de úgy, hogy azt nem is vette el a szájától. Később ez lett a veszte, mert kitágult a nyelőcsöve s bugyrok alakultak ki rajta. A vásártéren megépült a MATT pince, mely méreteiben akkora volt, hogy egy teherautó is vígan bemehetett . Az itt készült borok igen veszélyesek voltak apámra nézve, mert egy egy kiszállás után napokig beteg volt . Ilyenkor sokat veszekedtek anyámmal.   Bátyámmal nem jártunk a mattpincébe és mégis mindketten megbetegedtünk a "kákavár áldásos hatása" révén . Amikor Petru Groza meghalt (1958 Jan. 7. ) én a szatmári, a bátyám pedig a kolozsvári kórházban voltunk. Kettőnk közül én maradtam meg , de szüleim döntésére utánpótlásként megérkezett az öcsém István .

                 Lőrincz bátyám és István öcsém (Pimpi ) nagy egyetértésben . Az öcsém a NAGYSZÉKEN .Egyszer nekiestem vele a forró oszlopkályhának, mély égési sebeket szenvedve el a térdeimen kezeimen .

                                           

                               

       A ház előtt léckerítés volt, és kereken körben kert . Az első kertben volt szilvafa, kajszibarack, körtefa, meg ringlószilva. A kajszibarack fa alatt volt vagy hat család méh, melyek minden hét végén a velük való foglalkozás alkalmából összecsíptek bennünket, és így feldagadt képpel mentünk a templomba. Apám felfedezte, hogy egy pohárka pálinkától ideiglenesen lelohad a méhcsípés és még engem is megitatott  anyám neheztelésére, mert őkelme végül is felvitte a pálinkás korsót a padlásra és bevarrta egy rosszabb zsákba, ne még igyunk belőle. A ház előtt volt anyám virágoskertje,egy beteg körtefával, mely pár évi sínylődés után helyrejött és ontotta a finom téli körtét. Ezt apám oltotta vackorcsemetébe, mert értett a növénynemesítéshez. Rózsákat is oltott. A hátsó udvarban volt a vécé a disznóól, a kecskeól, a nyitott fásszín, s mellette a góré. Az ól komplexum is gerendákból volt össze eszkábálva s a kecskeólnak paticsból voltak a falai . Mindig volt két kecskénk s kettő, vagy négy disznónk. Az ólak felett mázolt padlás volt, ahova a tyúkok jártak tojni, ott jól lehetett bújócskázni, de néha megteltünk tyúktetűvel. Teteje zsuppal és szőlővenyigével volt befedve. A hátsó kertben is megtermett a zöldség, de néha a káka is kidugta a fejét.

        A templom minden vasárnap tele volt és a kórusból szép kilátás nyílott a baloldali női és jobboldali férfi padsorokra. Papjai: Lang, Weisz, Brunner, Hentes majd Tyukodi, végezték hivatásukat. Nekem nagyon megtetszett az orgona s Krassóy kántor zenéje és lassan, kántorkisegítő is lettem a ministrálás mellett. 

Emlékeim vannak az 1956-os Magyarországi forradalomról is amikor a felnőttek aggódó tekintettel néztek nyugat felé és a Kossuth rádióban a bemondó a szokásos déli zene helyett sírt ! Este a nyugati horizonton fényvillanásokat lehetett látni .

              Ahogy István öcsém nőtt,  Lőrinc bátyám úgy hanyatlott és már Kolozsváron sem tudtak segíteni rajta. Így egy szép nyári reggelre meghalt 15 évesen limfo-szarkomában (1958 ). Ekkor már motoszkált bennem egy érdeklődés az orvosi tudományok iránt . Ehhez hozzájárult a szatmári kórházban töltött fél év is. Bátyám halálával kisebbikből előléptem  nagyobbiknak, az ezzel járó előnyökkel és hátrányokkal . Eddig mindenért a bátyám kapott ki, most meg engem szedtek elő mindenért és nekem jutott a sok munka is . Segítség kellett a kerekes műhelyben, a mezőn, a szőlőben és a varrógép mellett is. Apámtól ritkán kaptam ki, barátságos ember volt, de ha megharagították, akkor nagyon bősz tudott lenni . Zöldes-kék szemei ilyenkor elszürkültek, elsápadt és összeszorított fogakkal osztotta ki a penitenciát . Volt egy nyeles kis fűrész a műhelyben, annak a lapja nagyon tudta csípni a fenekem. Egyszer végignéztem egy ilyen dühkitörését, amikor korán reggel, a csordába kicsapott kecske benyomta fejjel a kiskert kapuját és mire apám odaért volna, leharapta a friss rózsafaoltás egyetlen bimbóját és kiszakította a friss oltást is. Apám rettenetesen dühös lett, négykézláb mászott a földön, hogy valami követ vagy göröngyöt találjon s meghajtsa a virágoskertben garázdálkodó kecsét. Semmit sem kapott hirtelen amit hozzávághatott volna, ezért ormótlan bakancsával bele akart rúgni a kecske hátsó felibe, de a bakancs nem volt befűzve és magasra felrepült. Mire odarohant az utcaajtóhoz, hogy kieressze az immár megriadt állatot, jött a bakancs, pont a háta közepébe. Apám felnézett mérgesen, karjait az ég felé tárta s fájdalmasan elhúzta a száját, majd a kecskét kitessékelve, magába roskadva kullogott be a házba s fogadkozott, hogy a legelső vásáron eladja ezt a rossz kecskét, mely semmibe veszi az ő munkáját . Oltási szezonban apám sokszor estig is járta a falut és rózsákat meg gyümölcsfákat oltott vasárnap délután. Nem pénzért, de mindenhol megkínálták borral, mert ugyebár, ha a friss oltást nem "öntözték" volna meg, nem kelt volna életre. Persze ez is néha veszekedési sorozatokat váltott ki, de hát anyám végtére jót akart apámnak, akin az aszthma első jelei már jelentkeztek .

Jómagam elvégeztem négy osztályt a magyar iskolában s a kórház után az öt, hat, hetet német nyelven, majd magyar középiskolába felvételiztem Erdődre. Egyre kevesebbet tudtam segíteni apámnak . A kollektív új helyiséget épített az iparosoknak s így lekerültek az ólakhoz a Paptagjába . Itt gépesítették a munkafolyamatokat s megjelentek a fúrógépek, abriktok, körfűrészek, cirkulák s még az esztergapadot is villanymotor hajtotta . Hatalmas volt a por és nagy a lárma. Apám fuldoklott egy egy nap után s egyre többet köhögött és flegmázott . Egy nagyon esős tavaszon, miután a palatetőt apám kicserélte cserépre s a ház szerkezete nem bírta a terhelést, összeroskadással fenyegetett . A műhely ablaka parabola alakot vett fel s gyanús repedések keletkeztek mindenhol. Akkor már túl voltam az első sikertelen felvételin az orvosira és Sándrán tanítottam az 5-8 osztályban, néha három nyelven is. Azon nyáron ( 66-ban) a régi ház lebontódott , megmutatván milyen hitvány tákolmány volt , még jó,hogy a fejünkre nem zuhant . Intenzíven segítettem apámnak az alapnak való kavics kitermelésében a nyolc kilométerre lévő Krasznából . Rist Jóska hordta be a stráfszekerével s még alkalmi fuvarok is voltak . A kavicsot lapáttal emeltük egy felfújt gumitömlőbe helyezett vesszőkosárba, majd a partra toltuk s ott felhalmoztuk . Volt olyan eset is, hogy nem tudtuk aznap elszállítani a sódert s azt másnapra ellopták . Volt egy női biciklink, ( Ezzel jártam ősszel s tavasszal az erdődi iskolába. Így nem kellett internátot (bentlakást ) fizetni és iskola után hamar kiértem a bélteki határ valamelyik dűlőjébe anyámnak segíteni.) amellyel apámmal ketten úgy haladtunk, hogy az egyik biciklizett a kövesúton Ákos felé  s ötszáz méter múlva betette azt az út melletti árokba, majd folytatta gyalog a haladást, az utána jövő utolérte gyalog a biciklit s  megelőzve a gyalogost ismét letette azt . Így értünk a Kraszna partra a Dobay tanya meg a Bota halma mellett elhaladva. Általában a drótszamarat én hoztam vissza, mert apám szívesebben ült fel a stráfszekérre, fárasztotta a biciklizés . Ilyenkor, meg ebédszünetben volt alkalmam megfürödni a Pálinkás-féle malom melletti Kraszna tóban. Itt tanultam meg úszni is, meg a harmadik hídnál, ahol a közeli málétáblából marhatököt hoztunk és azzal tartattuk fenn magunkat a vízen. Sok bélteki fulladt bele a Kraszna tóba, Felényi Jani is meg majdnem Winkler Ottó is ( Apám mentette ki a vízből ). Valamikor ott ment keresztül a kisvasút, mely a Bükk-ből hordta a fát az ákosi állomásra. Hatalmas vashíd volt építve és a Kraszna vize négy vagy öt méteres zuhatagban esett bele a mederbe . Így alakult ki a néhol tíz méteres mély tó, a környék " viziparadicsoma ".  A suhancok s néha a meglett emberek is felmásztak a vashíd tizenkét méter magas karjára s onnan vetették le magukat. Sok volt a baleset , nyakszirt törés, fulladás . A hetvenes években lebontották, felrobbantották és elszállították az ócskavasba . Folytatódott a házépítés , a cementet kifizettem, a cigányok még a régi ház előtt várták, hogy jön az úrfi Sándráról a vályog árával. Megöntődött az alap, mindenki a rokonságból segített . A főmester a piros arcú tajti pipás Póscher volt, a segédje Éberscht Feri az umos . Amikor a beton megszilárdult ( jó magas alapot öntöttek, hogy ne érje el többé a víz ), négy sor tégla következett, majd a cigány vályog a Paptagjából .Az ácsmunkát már apám végezte, jómagammal s két szakértő napszámossal . A cserép szinte elég volt a régi házból . Zsombolyai oroszlán cserép, Patent Bohn márkával ellátva. Amíg a ház épült a szomszédéknál Bohús Pityu bácsiéknál laktunk. Ekkoriban volt Bohús Imre ( Kukac) kisfiú, az öcsém meg vagy tíz éves. Apám orrolt rám, hogy nem segítek eleget és miért bújom a könyveket , úgy sem sikerül a felvételi az orvosira, oda sok pénz kell ! Ekkor történt az ami kivívta apám irántam való tiszteletét és egyben megértette, hogy nem fogom felváltani a gyalupad mellett.  A ház padlásának a kialakításában nyújtottam neki technikai segítséget . Ő a régi metódusával akarta a padlást sárral feltölteni .A fal félmagasságában állást épített és a pelyvával megkevert megtaposott sárt talicskával behordva, villával felrakta volna az állványra, majd onnan a padlásra. Készítettem  egy dupla csigarendszert a nagyapámtól elkért facsigákból s kötelekből, mellyel gyerekjáték volt a nehéz anyagot felhúzni egy fahengerrel  a padlásra. Apám ki is próbálta a felszerelést, beleült az egy talicska kapacitású ládába és én erőlködés nélkül felhúztam a padlásra. Le is bontotta az általa eszkábált állást és két nap alatt bevégeztük a másként akár egy hetet is igénybe vevő emberpróbáló munkát , csak a sárcsinálók dohogtak, mert nem győzték a sarat készíteni.  Híre is ment a faluban a szerkentyűnek és jöttek kölcsönkérni . Persze ez lehetetlen volt, mert a kötelek a nagyapám szénahordó kötelei voltak és a csigák is .

      Így éldegélt apám s amíg az orvosi egyetemet is elvégeztem , majd Szopron gyógyítgattam tizenkilenc évet, igencsak elszaladt az idő . Apám egyre jobban köhögött,fulladt, de orvosra nem volt igénye, már csak az utolsó stádiumban , amikor Szatmáron feküdt a kórházban . A híres Cicortás doktor sem tudott már rajta segíteni. A nyelőcső kitüremkedéseiben ( zsebeiben )  megerjedt az étel, tályog alakult ki, mely elmart egy nagyobb ütőeret a tüdőkapuban, orrán száján dőlt a vér és itt volt a vég .Anyám is nemsokára követte s Ceausescu után ő is távozott . Az Alzheimer kór eluralkodott rajta és már meg sem ismert !

Röviden ez volt családunk története- rövidke hetven éve Krasznabélteken.

Nagy Sándor,mint leventeoktató a Kis Magyar világban Nagyváradon.

 

 


 

           

 

   A Nagy család 1954-ben.

 

 

 
 Apám utolsó képe !

Szatmári sváb hagyományok

Nach oben