MÁLÉTERMESZTÉS.

Azt énekli Kovács Apollónia : Kukorica, tengeri, adjál a disznónak enni ! A búza után a Málé is ( béltekiesen ) fontos termény volt a bélteki gazdálkodók számára. Hiszen kukoricát és krumplit adva a hízónak, termelődött meg az araszos fehér szalonna, a dolgos mindennapok energiahordozója . 

 Eredetileg a svábok által termesztett kukorica az úgynevezett "magyar málé" volt és gömbölyű, fényes, üvegesen csillogó szemekből állott . A csutikája fehér és a szemek nehezen lebonthatóak voltak . A szára két és fél, helyenként akár három méter magas, melyen egy vagy két jól megtermett 25-30 centit elérő cső helyezkedett el . Érési ideje 120 nap körüli volt, ami nem mindig felelt meg a helyi időjárási paramétereknek. Később bejöttek a Hibrid fajták, melyek sárga zömök csöveivel, harminckét soros, lófogra hasonlító szemeivel kiszorították a magyar málét. Könnyebben lehetett morzsolni ezeket a fajtákat, de a fajsúlya nem érte el az előbbiét s tápértéke sem volt olyan jó, a puliszkalisztje sárga volt s erőtlen, pláne akkor amikor bejött a műtrágya alkalmazása a mezőgazdaságban. Ezt a fajtát még aratógéppel is be lehetett takarítani.

A bélteki gazda, ha a búza, krumpli, répa, vagy szűzföldön kukoricát akart termeszteni akkor igen jól kellett a földet előkészítenie. Ősszel megtrágyázta, mélyszántást eszközölt,erős ökrökkel, ritkábban lovakkal. Télen a föld pihent a hó alatt. Március végén, április elején újraszántotta a bevetni való területet, de most csak felületesen . Az ekét lehetett állítani az eketaligán,hogy milyen mélyen szántson. Szántás után megboronálta s alkalmas időben elvetette a magot. 

A vetőmagnak való szemeket az azelőtti évben termett legszebb csövekből válogatta ki. Lemorzsolta a csőnek mind a hegyén, mind a tövén lévő szemeknek pár sorát. Ezeket megetette a tyúkokkal s a középső egészséges szemeket külön edényben lemorzsolta. Ez volt a vetőmag. 

Vetni lehetett különböző módon; vagy úgy, hogy egyszerűen a hátára vetett homokóra alakú zsákból egyenletesen beszórta a bevetendő területet ( 1976-ban az alsószopri szomszéd, ott voltam orvos 19 évig, még mindig ezzel a módszerrel vetette a kukoricát), aztán elboronálta, meghengerelte, hogy a madarak nehezebben tudják kiszedni és várta a csírázást mely az időjárástól függően 12-14 nap alatt bekövetkezett s megtelt a terület apró hegyes élénkzöld, avagy hideg időben sárgászöld kukorica palántákkal.

Volt ám az egyszerű gazdának állat vontatta vetőgépe is, mely egy targoncaszerű ládából állott, csak nagyobb volt a kereke, pont akkora mint egy szekérkerék, amely áttétellel a ládában két csillag alakú karos szerkentyűt forgatott . A ládában annyi vetőmag volt, hogy a forgó rész könnyen kiszolgálhatta magát.  Minden kar végén egy kis kanál volt melyben két-három málészem is elfért. Forgás közben azok beledobódtak egy-egy tölcsérbe, amely a földben csúszó csoroszlyában végződött . Így a mag egyenletesen és sorban a földbe került. Marharépa, cukorrépa, napraforgó ültetésére is alkalmas volt. A nagygazdáknak modern, többsoros vetőgépjük volt, többnyire magyarországi,vagy német gyártócégtől.

Többen, mint apám is, aki a kerékgyártó műhelyben "tanulta" a mezőgazdaságot, cérnát húztak ki a föld két végéhez ( kevés földje volt) s a cérna mentén kapával ültették el a málét . Így is kikelt sorban.

Amikor a fiatal növénynek négy levele volt, akkor kellett először megkapálni. Volt aki megekekapálta ( ekézte) a területet s akkor csak a sort kellett kapálni (  sarabolót  nem láttam mifelénk, pedig ügyes kézi kapagép) vigyázva, hajolva, mert igen zsenge volt a hajtás és egykettőre lenyeshette, letörhette a kapa a legszebbet, pont amelyiket meg akartál hagyni.

Ide jön egy humoros jelenet, melyet a málékapálók el-elmondtak , szórakoztatva a társakat, mert többen kapáltak, hárman négyen is, nagygazdáéknál akár tízen is, a kollektívben pedig csoportosan, élen a csoportfelelőssel.

Jó napot néni ? Málét kapálok ! Nem azt mondtam, köszöntem ! Sűrű volt, de kiszedtem ! Bolond maga néni ! Az egyik sor végig a másik meg félig ! Bizonyára nagyon süket volt a néni, hogy ilyen módon két csűrben csépeltek .

A magoncokat meg kellett ritkítani s araszon belül két tő nem eshetett. Az első kapálásnál a földet a kapával a tőtől elfelé kotorták, mintegy mélyedést kapálva a szár körül ahol az esővíz megállhatott, táplálva a növényt. Fájt a dereka a kapásoknak, de szaporán hajlongva egyezték a sort, fel-fel nézve, messze van e még a vége.

Ebédkor furfanggal megtanulták ki nem dolgozik jól . Tisztakezű kapást kerestek kenyeret szelni . Akinek tiszta volt a keze az nem gyomlált eleget, nem ritkított eleget, csak a kapát jártatta felületesen s a száját. Az ilyen embert, asszonyt aztán nem nagyon hívták kapálni, vagy rápirítottak, hogy máskor mocskosabb legyen a praszlija.

Szokás volt, hogy minden második,harmadik sorba paszulyt is ültettek . Ezt rögtön a vetés után a vetővonal mentén haladva, minden öt lépésre egy kapával lyukat mertek ki, oda öt hat szem karós paszulyt löktek s betakarták. A bab valamivel hamarabb bújt mint a málé, de egyszerre kapálták . Jó volt, ha nem küldött Orbán egy talaj menti fagyot, mert mindkét növény fagyra nagyon érzékeny, s a tök is, melyet előszeretettel ültettek a málé közé társnövénynek .

Apám a nagy "mezőgazdász", fiatal korában el lett küldve paszulyt ültetni, mert anyám betegeskedett, akkor volt vakbélgyulladása amelybe majdnem elpusztult. Szatmáron a Lükő Béla kórházban megműtötték és sokáig őrizte a féregnyúlványát  spirituszba téve az üveges szekrényben. No elmegy apám, s ahelyett, hogy végigjárta volna a sorokat, türelmesen hatosával elültesse a paszulyt, vágott a kapával két keresztbe sort a máléföld elején és a kasból mind beleszórta a vetőmagot. Anyám már lábadozott  amikor megkérdezte, jól ültetted e el a paszulyt Sanyi ? Azt felelte, majd meglátod, hogy milyen praktikusan vetettem el. Kisszéken ülve is leszedheted az egészet. Mikor anyám annyira jutott, hogy kimehetett a földre a haját tépte, mert a keresztbe húzott sorokból egymás hegyén-hátán bujt ki a sok paszuly és semmi sem lett belőle .

Ezek után az időjárásnak megfelelően még háromszor kellett a málét kapálni, mely ha jó meleget és elég nedvességet kapott gyorsan nőtt, hányni kezdte a barkáit majd a csöveit. Margit napkor Június tizedikén néhol tejes kukorica is volt már.Az volt ám a csemege . Néha édesanyám odatett egy nagy fazékkal, aljába zöld s fehér csuhét tett , jól befedte ugyanazzal s órákig főzte . Nagyon finom volt, csak estére nem volt szabad  sokat enni belőle, hasgörcs és bélcsavarodás veszélye miatt .

ADOMA. Kiküldi az egyszerű ember a fiát, nézné meg a máléföldet, fejlődik e már a cső ? A fiú hazatérvén , így áradozik az apjának . Édesapám a mi málénk olyan szép vékony és magas, halványzöld színű, piros a szára s fehér a csövekről alálógó haja. A szomszéd máléja meg csupa fekete,  csúnya sötétzöld, olyan mint a cigány ember .

Na fiam tudd meg, így a gazda, a szomszédnak lesz is máléja , de nekünk csak jövőre, ha a földet megtrágyázzuk ősszel . 

A második és harmadik kapálásnál még ritkítottak az egyedeken, fél méterre növelték a szárak közötti távolságot. A kivágott szálakat összeszedték és a tehenekkel, ökrökkel megetették, vagy napon megszárították későbbre, mert egyszerre sokat nem volt szabad a zsenge málészárból a teheneknek adni, mert felfúvódtak volna. Ilyenkor már kötelező volt az ökrök és tehenek száján a szájkosár, melyet hordóabroncsból,vagy ritkábban erős dróthálóból készítettek. Így az igavonó nem tudott kárt tenni a kultúrában . 

A negyedik kapálásnál a földet a málészár tövére húzták, mintegy húsz harminc centis dombocskát formálva minden tő körül. Ez arra volt jó, hogy a szárat megtámogassa és a nyári viharok ne döntsék ki a kukoricát . 

A málé virágából kicsi esernyőt lehet fabrikálni . Levágjuk a virágot az első bognál, simára letakarítjuk az ágas virágzatot, majd a bognál kezdve hosszant négy egyforma részre hasítjuk a málészárat vigyázva, hogy a szárat körülvevő levélgyűrűből annyi maradjon, hogy azt le fel húzogatva az ernyő váza kialakuljon. Lehet négyes esetleg hatos esernyővázat is készíteni . Nagyon mutatós csillag alakítható így ki .

A negyedik kapálással egyidőben már lehet paszulyt is szedni . Ezt is három vagy négy rendben szedték . Nem volt ajánlatos elhanyagolni, mert egy nyári zápor az érett hüvelyeket mind kinyitotta, s a paszuly a földre pattogott, ahol hamarosan ki is csírázott. A leszedett paszuly a sor végén letett zsákokba került majd hazaszállítódott a napos tornácra, vagy a padlásra. Pár napig szárították, majd sulykolóval addig verték amíg a paszuly szemek mind kipattantak . Idősebb asszonyok egész nap a paszulyt bontották az-az brecseláztak. Majd minden pénteken paszulyleves volt rántásosan, de disznóláb nélkül. A béltekiek pénteken húst nem ettek. Ritkábban törtpaszuly is készült paprikás sült hagymával feldíszítve, ízesítve . Szerettük annak ellenére, hogy biogáz termelődött belőle, de tudtuk a módját annak is, hogyan lehet azt akár ötfelé osztani. ( Lásd, Feierstein Venci. )

Egyik nyáron anyám eltervezte,hogy a géresi határba megyünk paszulyt szedni. Ott volt ideiglenesen egy hektár földünk, amit az apám keresztapja " ajándékozott" nekünk a TOZ megalakulása előtt, nehogy kuláknak kiáltsák ki . Veszem én a zsákokat úgy hét óra tájban s megyek előre. Arról volt szó, hogy anyám később majd utánam jön, de előbb ezt azt a háztájiban elvégez és persze ennivalót meg vizet is hoz a mezőre. Ember tervez Isten végez , csak nem tudom mi okból végződött számomra kellemetlenül a paszulyszedés, miért lettem megbüntetve én is mint a Haraszti István spikáláskor. Nos szedem én a paszulyt a hosszú sorokon, még harmat volt a málétő aljában s a paszulyok felfutottak a málé tetejébe, átkapaszkodva a szomszédba a harmadik sőt néha a negyedik málétőre, összefonódva a szomszédos paszulybokor indáival. Sokszor valóságos girlandokat, fonatokat alkotva, melyeken sorakoztak a szép sárga érett, kardszerű paszulyhüvelyek. Szedtem én szaporán, teltek is a zsákok, még lábbal bele is tiportam , hogy több férjen . Úgy belemelegedtem a munkába, mert közben a nap is jócskán felhágott az égre és csípte a nyakam az izzadsággal keveredő virágpor, hogy meg is feledkeztem anyámról . Nem jön, hát nem jön ! Biztos sürgős dolga akadt, de a paszulyt azt le kell szedni, nem tűr halasztást, hajtogattam magamban lelkesülten s ilyen messzire még egyszer kijönni sem semmi !  Delet harangoztak Géresen, de anyám nem jött meg , pedig még el is lógtam a közeli patakra s megmártóztam úgy ruhástól, vizet is ittam belőle. Gyorsan visszatértem, s folytattam a munkát addig amíg mind leszedtem a paszulyt . A zsákokat kivittem a szekérút közelébe, ha valami jön, hátha felrakhatom. Szerencsém volt. Már alkonyodni kezdett amikor egy ökrös szekér jött s a gazda, Isten megáldja a porát is, látván árvaságom megszánt és a zsákokat mind felrakta énvelem együtt a szekérre. Öreg este lett amire a házunk előtt némi szundítás után leszöktem a járműről és beszaladtam a házba segítségért, a paszulyt lerakandó . Na gyere csak Te büdös kölyök ! Hol tekeregtél egész nap ! Fogadott ki anyám s már kereste is a venyigét elnáspángolásomra. De egyszerre földbe gyökerezett a lába, mintha villám sújtotta volna, eszébe jutott, hogy engem paszulyt szedni küldött a reggel, ő meg erről teljesen megfeledkezett. Rögtön taktikát változtatott s verésre induló keze ölelgetni kezdett s csókolt is engesztelően . Hát még amikor a hét zsák paszuly lekerült a szekérről azt sem tudta hogy hálálkodjon az alkalmi fuvarosnak . Ilyen emlékeim vannak a paszulyszedésről és ilyen munkamorált neveltek belénk szüleink, nagyszüleink s a közösség amelyben éltünk.

A málé pedig az augusztusi kánikulában szépen sárgulni kezdett s ha Kisasszony napján( szeptember 8 ) nem kapta el az első fagy, magától is megsárgult. Elkezdődhetett a málészedés. Vesszőkasokkal s széles oldaldeszkákkal felszerelt szekerek mentek ki a földekre. Az ökröket kifogták s pár málécsutkát ( szárat) löktek elébük, mellyel azok zajosan foglalkoztak, keresvén rajta a csövet, bőségesen nyálazva.

A tábla közepén leszedtek két vagy három sort s utat nyitottak a szekérnek, mely követte a szedőket. Volt aki csuhésan az-az palozsnyásan törte a csöveket és a nyaka köré tekert zsákba rakta, vagy a tövén meghántotta a csövet és csak a hajától is letakarított csövet dugta a zsákba.Ha zsák nehéz lett a közeli szekérbe öntötte a tartalmát.  Ennek a módszernek az volt az előnye, hogy a málécső nem lett földes, ami később belekerülhetett a puliszkalisztbe s recsegett a fogak alatt. Aztán változott a módszer, melynek nagyapám csak nagy nehezen adott helyt, mármint hogy a csöveket egymástól megfelelő távolságra kialakított csomókba hajigálják . Amikor az egész tábla le volt szedve, jött a szekér, melyre erről-arról mind feldobálták a csomókat, széldeszkával magasítva az oldalt, zsákokkal az elejét s végét , hogy több férjen. Volt, hogy a máléban termett tököket is feldobták, vagy azért külön eljöttek . A hántolatlan csöveket a csűrbe gyűjtötték és meghívták a rokonságot, szomszédságot málét hántani . Az volt ám a hasznos szórakozás. Késő éjfélig a petróleum és viharlámpák fényénél akár több este is tartott a máléhántás. Sok beszéd, elmesélés, ének hangzott el ilyenkor. Mi fiatalok sokat hancúroztunk a puha édeskés illatú palozsnyában , amit aztán megetettek az állatokkal. Megszárítva a palozsnya jobb volt a szalmazsákban mint a szalma. Ezt megfonva, lábtörlőket is lehetett gyártani. Különösebb kultúrája nem volt a palozsnya fonásnak Bélteken . A meghántott mále a góréba vagy a padlásra került. A Góré az nem bandafőnök volt, mint ahogy azt manapság nevezik, hanem egy ovális alakú hatalmas, a földtől egy méter magas platformra szerkesztett vesszőből font kas, zsúpfedéllel, melybe belement az egész málétermés . Oldalán megfelelő nagyságú lyuk volt , ahol egy deszkaajtót megnyitva direkt egy kosárba lehetett a csöves málét ereszteni, miután az kellőképpen megszáradt. Később megjelentek a léckerítésszerű, fából,vagy dróthálóból, téglalap alakúra ácsolt, cseréptetős,betonlábú, modern górék. A málét puszta kézzel, vagy sokfogas kézi fejtővel lemorzsolták. Nem volt ritka a kézzel hajtható szimpla máléfejtő, mely egy láda oldalára volt erősítve. A csutikákból emeletes házat lehetett rakni. Bohuséknál nagyobb kapacitású gyári fejtőszekrény volt. Sokszor átmentem a szomszédcsűrbe fejtőszekrényt hajtani csak úgy magánszorgalomból, a jó szomszédság fejében . Volt ott, szecskavágó, ekekapa, vetőgép , triőr ( magtisztító) s minden ami egy nagyobb gazdasághoz szükséges. Később kombájnnal is aratták a kukoricát mely le is morzsolta a csöveket s csak a színtiszta szemek kerültek egy a kombájn mellett haladó teherkocsiba, mely a kollektív gazdaság magtárába vitte .

A málészemek ezután, megfelelően megszárítva, zsákba kerültek és elvitték malomba ahol Darás Jani felöntötte a garatra, beindította a darás malomkövet s a felerősített zsákba már folyt is a szép sárga meleg máléliszt . Otthon a lisztet ki kellet üríteni, mert megfőhetett a zsákban . Erre egy a kamarában, istállóban avagy a padláson lévő nagy deszkaláda szolgált, szuszék magyarul, de ezt a szót a béltekiek nem ismerték . A ládának két ürege volt, egy a korpának, vagy darának s egy a málélisztnek. Ha összekeverték volna őket, akkor puliszkalisztet nem lehetett volna felhasználni puliszkakészítéshez. A puliszkalisztből készült a puliszka, ami lehűtött tejjel, gyakori reggeli vagy vacsora is volt a sváb családoknál. A puliszkának inkább az ömlesztett, kevergetett fajtáját készítették. Sós, fövő vízbe addig csorgatták a megszitált puliszkalisztet amíg a massza meg nem sűrűsödött. Ritka helyen borították ki s vágták fel cérnával. Ezt a románoknál láttam később s igazi juhtúrós puliszkát feltűrve, először az anyósomnál ettem, amikor háztűznézőben voltam székelyföldön 1968-ban. Itt, Székelyföldön a székelyek is egyben teszik oda a fövő, megsózott vízbe az egész mennyiségű puliszkalisztet , lyukat készítenek a lisztkupacba a puliszkakeverővel, főzik egy darabig, majd a forró vízből valamennyit letöltenek és addig keverik a puliszkát amíg egy összeálló massza lesz . Van, hogy még a forró vízből tölteni kell hozzá .Vízbe mártott kanállal egyenletesen elsimítják a kész puliszkát az edényben, majd egy kicsit a meleg kályhára visszateszik és láss csodát, a puliszka magától felemelkedik az edényben és puffog . Kiöntik egy lapítódeszkára és már lehet is szeletelni egy cérnaszállal . Más íze van ennek a puliszkának, nem olyan vízízű. Ilyet a bolti grízes puliszkaliszttel nem lehet elművelni . Csak malomkövön őrölt kukoricalisztből lehet jó puliszkát keverni. Az anyósom sem készített többet olyan feltűrt juhtúrós puliszkát nekem s a feleségem se mint 68-ban, mert szerintük a mostani juhtúrók nem igaziak, meg vannak keresztelve tehéntejjel. A menzán,a diákkantinban is csak csípős juhtúróból készült phagasit adtak. ( Ezt a szót nagyanyám előszeretettel használta olyan dolgok megnevezésére aminek nem tudta a nevét, vagy nem jutott eszébe a magyar megfelelője: valami csomag-készítmény- így lehetne lefordítani. Még használta hasonló értelemben a Ding szót is. Ezt vagy azt a dolgot add ide, egy tárgyat. ).

Ritkán, de készült a puliszkalisztből tészta (az-az sütemény) is, Cielta, ahogy anyám mondta neki. Ha olyan kedve volt, megszitált egy tetejes tángyér( tányér) puliszkalisztet, hozzákevert két kanál búzalisztet, vagy négy-öt kanál cukrot, ha nem volt akkor szilvalekvárt, vagy cukorrépa szirupot, vizet, netán tejet, savanyú tejet is megfelelően, egy tojást meg két kanál olajat . Összegyúrta, állni hagyta egy órát, majd hozzákevert egy sütőport. Az egészet beleöntötte egy kiolajozott tepsibe s megsütötte. Nem volt éppen cukrászsütemény, de mint Móricz Zsigmond írja a Légy jó mindhalálig című regényében,  "Jó bendőbe jó, csak ki lehessen rókázni ! " s mi ettük, mert éhesek voltunk. Néha nem sikerült a készítmény, mert nem volt jó a sütőpor, vagy megégett, ilyenkor anyám mérgében az asztal alá vágta tepsistől. Mi onnan is megettük . Puliszkalisztből készült kenyeret nem tudott sütni, pedig az lett volna az igazi Málé, ahogy ezt a székelyek nevezik . Nekik sem ízlik, mert amikor azt mondják rólad "nagy málé vagy " akkor jobb, ha eloldalogsz .Apám az ilyesmit nem szerette, sem puliszkát, sem cieltát nem kért, néha a frissen levágott majorság aprólékát hagymásan, paprikásan megette puliszkával is ha éppen kenyér nem volt a háznál. Azt tartotta a puliszkát egye meg a disznó, ő meg majd a disznót eszi meg . Anyám néha készített rakott puliszkát is . Azt úgy készítette, hogy egy sor puliszkát belerakott egy kiolajozott vaslábasba, arra lekvárt tett, majd ismét egy rend puliszkát s egy sor cukros prézlit , majd megint puliszkát s lekvárt, aztán betette a lerbe pár percig, hogy az ízek összesüljenek. 

A mezőn maradt kukorica szárakat, béltekiesen csutkát, sarlóval levágták, fűzfavesszővel, vagy zsupszalmával kévébe kötötték és a földdarab közepén kúp formájú csomókba összerakták . Jellegzetes őszi képét adták ezek a csomók a határnak. A csutkacsomók téli ideiglenes szállást adtak a nyulaknak, egereknek esetleg a csavargóknak is. Jól lehetett bujkálni, bújócskát játszani bennük.                                                       Ha a széna elégséges volt akkor tavasszal a csutkát elégették kint a földön, de a takarékosabbja mint nagyapám, hazaszállította apránként s az állatok elé tette a jászolba. Azok szépen lerágták a szárat, csupasz kóró maradt csak belőle, majd dróttal összekötötte s a szín mellett egymásra rakta. Azzal főzte nagy üstben a disznóknak a krumplit, a répát, a tököt, hátul az ól melletti helységben, ahol a kandalló mellett a kenyérsütő kemence is helyet kapott . Képes volt egész délután egy nagy késsel a száraz kórókat vagdosni s gyúrni a tüzet, hogy megfőjön az apró krumpli. Ide a tűzbe került a szemektől megszabadított csutika is.

A málécsutkából hegedűt is lehetett készíteni. Egy éles késsel a két bog között kiálló egyenes "húrokat" felszabadítottuk, alá polcoltuk saját anyagából, majd még egy ilyet készítettünk s megnyálaztuk. A kettőt összedörzsölve nyekeregtetni lehetett a "hangszert". Azt hiszem ezt nevezik nyári hegedűnek.

A máléliszt nagy részét leforrázva, főtt krumplival, főtt tökkel keverve a disznókkal etették meg. Ide jár nagyanyám s anyám elbeszélése a cigányok templomáról . Valamikor nagyon gazdag nép volt a cigányság. Nagy birtokaik voltak és pont úgy éltek, gazdálkodtak mint más rendes ember. Annyi volt a disznójuk mint égen a csillag s még eggyel több, mert csak a disznóhúst kedvelték. Templomuk is volt, de más építőanyag híján azt is nagyképűen szalonnából építették fel. Kolbászból volt a kerítése no meg a harangkötél is. Egyszer egy nagy háború és éhínség lett, aztán mert a cigányoknak nem volt mit enni, megették a templomot harangkötelestől, kerítésestől s azóta nincs is nekik , de a sárgalábú Istenük megígérte, hogy hamarosan feljön a csillaguk . Már látszik is a horizonton .(  Cigányhermány, Cigányszáldobos, Cigánybömbölön, Lüget, Cigányürmös, Előpatak, Árapatak. stb )

A szemes kukoricával libákat s kacsákat is tömtek .A szemeket olajos vízbe tették, az elkerített libát a lábukkal leszorították s markukból szemeket csorgattak az erővel kifeszített csőrbe, hüvelykujjal óvatosan lesegítették a táplálékot a begyibe. Hetek múlva a liba meghízott, s levágva hatalmas mája lett s szalonnája, amiből készült a libazsír s a libatepertő, zsidóéknál libaszalonnát is készítettek . A hízott liba nyakát megtöltötték s kisütötték . Termesztettek Csólent avagy Sólent paszulyt , ami alkalmas volt egyfajta töltött libanyak készítésére. Ha a kukorica szem véletlenül a gégébe futott a libát le kellett vágni vagy hívtak egy jártas asszonyt aki értett ahhoz, hogyan kell a félrecsúszott málészemet kiszedni a gégéből. Manapság ezt állatkínzásnak tekintik és büntetendő dolog . 

A libamáj finomságáról meg legendák keringtek . Ezt szerette Pink Úr is a dédnagyapám.

VICC. A zsidó utazik a vonaton és amikor megéhezik , előveszi a hazulról hozottat s elkezdi szeletelni a libamájat . A szomszédja egy Gozs ( nem zsidó), sokat hallott a libamájról, de még nem volt alkalma megkóstolni sem. Megkérdi a zsidót : Mondja kérem, a zsidók nemde azért olyan okosak mert sok libamájat esznek? Lehet ! Válaszol az tele szájjal . Nem adna nekem is egy kis darabot ? Tessék, vágja le az egyik csücskét a libamájnak az óhitű  ! Mennyibe kerül ?- kérdi gálánsan az útitárs. Huszonöt lej, mondja félig tréfásan az utas. A mi emberünk azonnal ki is fizeti, majd nekilát s egybe bekapja a májdarabot. Majszol, majd miután lenyelte a finom falatott , odaszól a zsidónak : Hallja maga ! Én rossz vásárt csináltam az előbb !  Miért uram ? Nem volt jó a libamáj ? Dehogy nem, nagyon finom volt, de én huszonöt lejjel egy egész libát veszek a piacon s az egész mája az enyém lesz és még a libát is megehetem. Na látja, vágja rá a zsidó, csak egy kis libamájat evett, máris hogy megokosodott !                                                                                                            Ismét elkalandozunk az erdélyi tájakon és találkozunk Kolozsváron a tordai illetőségű Bugeci Berci bácsival. Ő arról híres, hogy nem járt iskolába és csak úgy magától tanult meg olvasni. Íme az eredmény : 

Elmegy reggel korán a kertek alatt gyalogolva a kincses városba téblábolni . Nézi a kirakatokat, ahol egy étel feltűnő reklámja megtetszik neki és megpróbálja elolvasni a szövegét. Furcsa olvasási technikája volt, mert az első betűt elolvasta, utána a másodikat, aztán a kettőt összeolvasta és így tovább. Lássuk mit olvasott ki :  L, I, LI, B, IB, LIB, A, BA, IBA, LIBA, SZ, ASZ, BASZ, IBASZ, LIBASZ, A, SZA, ASZA, BASZA, IBASZA, LIBASZA, L, AL, SZAL, ASZAL, BASZAL, IBASZAL, LIBASZAL, O, LO, ALO, SZALO, ASZALO, BASZALO, IBASZLO, LIBASZLO, N, ON, LON, ALON, SZALON, ASZALON, BASZALON, IBASZALON, LIBASZALON, A, NA, ONA, LONA, ALONA, SZALONA, ASZALONA, BASZALONA, IBASZALONA, LIBASZALONA.( Persze attól még két nn-el írják a szalonnát )

Hát ez kurva rossz eledel lehet mondta, s mivel megéhezett leült a Mátyás szobor mellé , kibontotta a hazait, aztán disznószalonnával jóllakott. Még magasan járt a nap és már mindennel torkig volt a nagyvárosban, bekerült a Házsongárdi temetőbe. Nem messze a főkaputól balra van egy fekete márványobeliszk ( ma is ott van még), mely felkeltette Berci bácsi érdeklődését . Van időm elég, tekintett fel a még magasan álló napkorongra emberünk, ezt a szöveget is elolvasom gondolta magában. Íme ;

N, O, NO, SZ, OSZ, NOSZ, L, SZL, OSZL, NOSZL, O, LO, SZLO, OSZLO, NOSZLO, P, OP, LOP, ( na tessék ezek loptak is, morfondírozott magában ) , SZLOP, OSZLOP, NOSZLOP, I, PI, OPI, LOPI, SZLOPI, OSZLOPI, NOSZLOPI , na ez meg volna ,sóhajtott ! Lássuk a többit . CS, ICS, PICS, OPICS, LOPICS, SZLOPICS, OSZLOPICS, NOSZLOPICS, A, CSA, ICSA, PICSA ( na-na !),OPICSA,LOPICSA, SZLOPICSA, OSZLOPICSA, NOSZLOPICSA, ( ajajajj !) L, AL, CSAL, ( na tessék, még csaltak is ) ICSAL, PICSAL, OPICSAL, LOPICSAL, SZLOPICSAL, OSZLOPICSAL, NOSZLOPICSAL, Á, LÁ, ALÁ, CSALÁ, ICSALÁ, PICSALÁ, OPICSALÁ, LOPICSALÁ, SZLOPICSALÁ, OSZLOPICSALÁ, NOSZLOPICSALÁ , D, ÁD, LÁD, ALÁD, CSALÁD, ICSALÁD, PICSALÁD, OPICSALÁD, LOPICSALÁD, SZLOPICSALÁD, OSZLOPICSALÁD, NOSZLOPI CSALÁD . Hű ha, ez volt egy kurva familia ! Ezeknél az én nevem sokkal szebb mondta s elindult hazafelé ahol jött. ( aki nem hiszi járjon utána s olvassa el , bugeci módra) .

Tisztelettel . Dr. Nagy Antal, 2009. Juliusában .