http://nagydoki.npage.de
Kerékgyártó mesterség

Dr. Nagy Antal - Krasznabélteki hagyományok, történetek, játékok

 

 

http://suche.aolsvc.de/aol/image?query=ker%C3%A9kgy%C3%A1rt%C3%B3

 

Kerékgyártó mesterség.

 

 

 

 

"Kerékgyártó az én apám, fia vagyok én.

Ő fúrja a kerekeket a lányokat én." ( régi bélteki inasnóta múltidejű változata !)  

                  Persze ez már csak múltidőben igaz, mert már több éve pihen apám dolgos keze a bélteki temetőben. Ma a gumirádlis szekerek idejében már nincs is szükség ilyen mesterségre. Kiveszett a varga, a szűcs, a kádár, a takács, a timár, a pintér, a vincelér,az órás, a kelmefestő, a kefekötő, a talpalósuszter mesterség, már sem patkolókovácsra aki a szekereket is vasalta, sem szabóra de még borbélyra se nagyon tartanak igényt a mai emberek .

Megpróbálom felidézni mennyi fáradtsággal járt amig egy szekér elkészült. A legelső dolog a faanyag beszerzése volt. Ez lehetett öles vastagságú akácfa, cserefa vagy tölgyfa. Juharfa, szilfa, vadkörtefa vagy a kőrisfa is megfelelt bizonyos szekérrészek kidolgozásához. A fának mindig csak a törzse volt erre alkalmas. Apám azt mondta neki "tű fa". Háromévesforma voltam amikor apám már felállított a faragótőkére kezembe adta a fűrészt és játszadozdva tanított "muzsikálni". ( A mesterséget nem lehet elég korán elkezdeni. ) A nagy fatörzset mely oly hosszú volt mint a kerekesműhely, be kellett cipelni vagy görgőkön gurítani, majd felemelni s befogni a gyalupad állítható satujába, rögzíteni két a gyalupadból kihúzható függőleges vassal . A fatönk közepetáját alulról apám feltámasztotta egy fából készült háromlábú álvánnyal, melynek bak volt a neve. Hosszú vonalzóval egy vonalat rajzolt a fatörzs közepén bárddal megcsapott felületre az ácsceruzájával , melyet mindig a füle mögött tartott és néha a gyalukéssel hegyezett meg. Az ácsceruza egy különleges, keresztmetszetben óvális, vagy téglalap alakú vastag grafitszálat tartalmazó irón volt. A fatörzset először hosszan két darabra fűrészelte egy kilencven fokban elfordított és a fára merőlegesen és függőlegesen kézierővel mozgatott fűrésszel. A fűrészlapot reggel korán befogta egy erre kialakított fasatuba, egy acélos  foghajtóval a fűrész fogait egyenként más-más irányba érzéssel kifelé hajlította úgy, hogy a fogak között hosszan végígnézve egy egyenes út képe alakuljon ki . Megútalta. Ez azért volt szükséges, hogy a fűrész ne szoruljon bele a fába s mintegy útat fűrészeljen a fűrészlapnak s az könnyen haladjon . Minden második fogat háromszögű acél fűrészreszelővel egyformán, megfelelő síkban megreszelt, ujjaival ellenőrizve a fogak élességét-hegyességét. Amikor végigért a fűrészen akkor azt megfordítva a még reszeletlen második fogsort is megreszelte . Sajátságos ritmusos zenét csalt elő reszeléskor a munkaeszközökből, amit sokszor élvezettel hallgattam a meleg ágyban sumákolva. (Minden mesterségben fellelhető egyféle zene, a ritmusosan végzett munka eredményeként. Így könnyebbnek tűnik a nehéz robot és az eredmény sem marad el. A kovácsok valóságos kalapácsáriákat zengtek el az üllőn egy egy tüzes vasdarab megmunkálása közben.) A fűrészlapot így megfenve egy a fűrészráma hátsó végeire tekert spárganyalábba dugott lapos fadarabbal megfeszítette, mielőtt szemmel ellenőrizte, hogy egyenesen és winkliben áll e a fűrészplatt. A  fűrészek magasan egy nagy, falba mélyesztett fakampón függtek . Minden művelet más-más fűrészt igényelt. A szerszámok egy szintén a falra szerelt többfiókos sötétbarna ládában voltak az úgynevezett Zeigrama-ban.

           Nos apám kiválasztotta a megfelelő fűrészt és nekiállott a "muzsikálásak", az-az a fatörzs hosszanti elfűrészelésének, melyet jómagam is inas koromban sokszor megtettem. Ez a zene hasonlított a vágtató vonat zakatolásához, még huhogni vagy fütyörészni is lehetett mellé. Sok mester fütyörészve, vagy dalolva dolgozik. Élvezetes volt nézni, hogyan köpik a fűrészfogak a fűrészport, jellegzetes illattal töltve be a helyiséget. Minden fának más illata van amikor vágják. Még most is becsukott szemmel megmondanám milyen fának a fűrészporát szagolom . Több órás izzadságos fűrészeléssel a tönk kettéesett, szép síma és rajzolatos fafelületet adott. Cirkuláról, Gatterről nem is álmodtam akkor még, hiszen villany sem volt . Este a petróleumlámpánál vakoskodtunk mindannyian a műhelyben , mert ott jó meleg volt . A hulladékfát ami a forgácsolásnál leesett, elnyelte egy nagyobb dobkályha. Az erőgépek később jelentek meg s a kollektiv működtette őket a kerékgyártóműhelyben, mely lennt volt az istállók mellett a kovácsműhellyel együtt az ugynevezett Paptagjában . Ott volt körfűrész is, meg furógép, meg gyalugép ( abrikt ), villanymeghajtású esztergapad. Csak figyelmesen állni kellett mellette s forgott mint a veszedelem, nagy zajt és port szolgáltatva. Ez már zaj volt a javából s nem zene. Ezt a felgyorsított és veszélyes tempót nem szerettem és mivel tanulmányaimmal már igen előrehaladtam, búcsút mondtam a kerekességnek, apám nagy bánatára.                                                                                                                                                                                  Durva mellós vicc. Mi a hasonlóság a cirkula, a körfűrész , a láncfűrész, a gyalugép és a tangabugyi között ?  Mindegyiknél, ha nem ügyelsz,legalább két ujjad megy a picsába !

               A kettévágott fatörzset most párhuzamos vonalakkal megrajzoltuk és újból hosszába többször végigfűrészeltük . Igy szépen, ahogy a Nap halad az égen, türelmes mukával kialakultak a szekéroldal-hoz szükséges négyszögű hasábok, melyeket egyforma távolságokra kifúrva, kivésve , legömbölyítve, simára smirglizve, hegyét lekerekítve, a hátulsó végére a mesterre jellemző speciális díszes korongot vésve, elkészült az oldalcső. Ha másképpen osztottuk be a fát akkor abból keréktalpnak való keletkezett. A kerékküllőket megfelelő vastagságú akácfatörzsek hasításával nyerték, melyeket a gömbölyüélű kerekesbárd-al a nagy gömbölyű és súlyos fatőkén megnagyoltak és szárítás végett laza négyszögletes gúlákba raktak a műhely félreeső zugában, vagy az udvaron lévő szellős fészerben. Félelmetes szerszám volt a bárd, balta avagy szekerce és nagyon éles. Még most is látszik a bal lábam nagy ujján a hegg, amelyet akkor szereztem amikor Péntek Éva dadám "felügyelete" alatt a tőkéről a lábamra esett az éles balta .

Nagy szakértelmet kért a keréktalpak kivágása. A megfelelő méretűre fűrészelt fadarabra egy cirklivel párhuzamos köriveket rajzoltunk , majd egy vékonyabb, winklibe állitott fűrésszel az úgynevezett körvágó fűrésszel a rajz mentén kivágtuk a talpkezdeményt. Vigyázni kellett, hogy a fűrészlap mindig függőleges maradjon a fadarabhoz viszonyitva s "ne kapjon alá", mert akkor a keréktalp használhatattlan lett. Egy átlagos méretű fadarabból két talpnakvaló jött ki, ritkán három.

A szekérlőcs (a székelyeknél görbefájdalom ) speciális alakú vadkörtefából, vagy más görbe fából készült . A fa válogatásánál a mester már direkt a görbe fát lőcsnek választotta . Hosszába ketéfűrészelve egy papirminta segitségével felvázolták a leendő szekérlőcs bizarr alakját, megfelelő helyen , a lőcs szájánál kifurták, majd kifűrészelték-kinagyolták .Sokat kellett alkítani a kétnyelű késsel, majd citlingel, smirglipapirral, amig kialakult a lőcs.

A kerékagy elkészitése nagy szakértelmet igényelt . Az erős cseretűfából kinagyolt és több hónapig szinben szárított fadarabot felhelyezték az esztergapadra . Minden valamirevaló kerekesműhelyben volt egy lábbal hajtható faesztergapad. Ha jól meghajtottad akkor ráállva magától hintáztatott le s fel egy ideig. Ez a gép egy vastag gerendákból összeácsolt és csavarozott állványszerűség melynek az alsó fertályába egy súlyos, forgatható, fából szerkesztett lendkereket szereltek . Ezt egy erős hajlított vas segítségével, az eszterga alján végighuzódó lábitóhoz kapcsoltak és a lábitóval áttételesen megforgattak . A kerékről vastag szurkozott spárgák segítségével ( néhol bőrszij) megforgattak egy kisebb kónuszos rovátkás golyóscsapágyas fakereket, melynek a közepéből egy háromtüskéjű vastengely állott ki. Nos miután a kerékagynak való fát a közepetáján háromszor felületesen megfúrtak, ezekbe illesztették a tüskés, forgó villát . Egy az átellenes oldalon és hosszanti irányban elmozgatható és faék segítségével rögzithető egyhegyű kampós vasból készült esztergarészt az agy másik végébe fúrt felületes lyukba szorítottak, úgy, hogy a fadarab könnyen forogjon. Meg is olajozták, gépolajjal , mintahogy az egész esztergát periódikusan, vagy munkakezdés előtt minden iziben megolajoztak,megzsíroztak . Folytonosan forgatva a tárgyat, mely egyenlőre elég egyenetlenül forgott, egy éles lapátformájú esztergakéssel egyenletesre esztergályoztak . A leendő kerék agy méreteit, vastagságait időnként egy körcirkli-vel ellenőrizték .A méretek cólban voltak megadva s apám fejből tudta őket. A kerékagy baloldali végét ( ez fog forogni a szekér mellett) vastagabbra és rövidebbre esztergályozták, éppenhogy az agykarika elférjen rajta. A küllők beépitésére való szélesebb középső részt enyhén domborították, széleskéssel símára esztergályozták majd a kés hegyes végével pontosan berajzolták a küllők leendő helyét. Az agy jobboldali vékonyabb részébe való átmenetet menedékesen cifrázták . Minden mesternek más, jellegzetes esztegarovátkái voltak . Innen lehetett megismerni melyik kereket melyik mester gyártotta.

Smirglipapirral simára csiszolták a munkadarabot majd kifogták az esztergapadból. Legtöbbször már ilyenkor átszállították a kovácshoz mely két vastag agykarikát kovácsolt szorosan az agy két végére. Aztán majd még kapott vasalást. Így az agy nem repedt meg a további megmunkálások alatt s később sem. A  megvasalt agyat ráhelyezték a kerékszék nevű állványra , majd egy egyenesszárú cirklivel az agy testére esztergával rajzolt két körkörösen futó vonalat tizenkét részre osztották. Ezeket a beosztásokat egy füles vésővel megerősítették majd az agyat ferdén a satuba fogva, mindenegyes jövendő küllőrés helyére, lehetőleg merőlegesen három-három lyukat fúrtak, körbe-körbe ( harminchat lyuk, kézifúróval). Létezett a műhelyben Furdancs is mely már hasonlitott a mai Amerikánerhez, befogófejjel, de kézi hajtással. A lyukak a kerékagy belsejében találkoznak . Most ismét a kerékszékbe tették az immár kilyugatott fadarabot, rögzítették a kerékszék két erre alkalmas karjával, majd komótosan és nagyon pontosan egy füles vésővel addig vésték amig a tizenkét küllőrés kialakult. Ezekbe pászítva készültek egyenként nagy figyelemmel, gyaluval és kétnyelű vagy vonókéssel, fűrésszel megdolgozott , citlinggel finomított kerékküllők . Egy súlyosabb kalapáccsal szorosan beverték a küllőket az agyba, ( Apám szerint úgy pászolt mint Katiba !) majd a küllők elvéknyodó végéből 4 centit vállasan és hengeresen képeztek ki, pontosan mérve a távolságot az agytól. Ezekre jöttek a talpak. Hat darab talp megfelelően két helyen és megfelelő szögben kifúrva s melyeket pontosan a küllők végébe illesztve, faékkel lefixálva máris kihozta az emberiség nagy találmányát a kereket. Persze ezt még finomították, cikornyázták. A talpakat vastagabb faszegekkel fixálták egymásközt. Most egy olyan művelet következett mely nagyon látványos volt és a ringlispilre hasonlított . A frissen elkészült kereket megfúrták egy erre alkalmas agyfúróval . Ezek a vájúszerű és kónuszos fúrók többféle méretben léteztek .Hegyük nem volt, mert csak a lyuk keresztmetszetének bővitésére szolgáltak . Mindkét élük borotvaélesre volt köszörülve. Minden műhelyben volt egy vizes köszörű. Itt a taligakeréknyi köszörűkő alsó fele egy vizzel telt ládában forgott, elősegítve így a kifogástalan hideg köszörülést, melyben a szerszám anyaga nem hevült fel és nem változtatta meg tulajdonságait. Először egy kissebb fúróval a kerékagy két végét kifúrták . Akkor volt sikeres a furat, ha a két lyuk találkozott az agy belsejében . Ezt a lyukat most az agyfúrókkal kónuszosan addig tágitották amig az megfelelő lett a kerékpersely befogadására. A kerék küllői közzé három erős, méteres fahasábból ferdén mintegy lábakat dugtak s félméterre felemelték a vizszintesen fekvő kereket . Az agyfúró vizzszintes massziv fából készített nyelére egy agykarika segítségével, abba egy rudat dugva körbeforgatták a fúrót . A kerekes mester telyes súlyával ránehezedett a fúróra s térdepelve-egyensúlyozva a fúrónyelen, körbevitette magát egy párszor . Amikor a lyuk elégé nagy volt akkor szintén egy füles vésővel kivésték a persely füleinek a helyét , majd szurkozott kenderrel körbetekerve a perselyt szorosan az agy közepébe verték nagy, súlyos fabunkók segitségével . Vaskalapács tilos volt, mert az öntvényből készült kerékpersely megrepedhetett. Az ilyenfajta kerék a vastengelyes szekérbe volt jó . Valamikor a szekértengelyt is erős fából készitették de az vastagabb volt a vastengelynél, különlegesen szívós fából készült és állandóan zsírozni kellett , hogy ne nyikorogjon .Ha nyikorgott a szekér, azt monták a kocsisról: Elitta a kulimász árát.  Az ilyen szekér kerekének a lyukai is nagyobbak voltak. Kerékzsírozásra volt jó az a fekete zsír a kulimász, amelyet kóberesek az ugynevezett kulimászosok, árultak. Kulimászt vegyenek !, kiáltások közepette. Minden szekér oldalán fittyegett egy kis tartály kulimász, ahonnan szükség esetén megkenték a kereket, hogy jobban forogjon. Sok kulimász kéne manapság is főleg ott fennt az államaparátusban.

Ahhoz,       Hogy egy szekér elkészüljön, még sok famunkára volt szükség . Tehát elkészült a négy kerék . Két kisebb elsőkerék és két nagyobb hátsókerék . Ezekre szorosan vasráfot kellett húzatni a kováccsal .Előszeretettel gurítottam át a jóvágású massziv kerekeket a szomszédos kovácshoz, Bodea ( Bogye) Marci bácsihoz, aki mindig kovácsot akart "faragni " belőlem, fia nem lévén. Ráfhúzáskor mely speciálisan kovácsmesterség, csak ugy recsegett ropogott a kerék, de ha jól összerakták állta a sarat s még a szekerezést is aztán több évig, évtizedekig. A szekér alapja egy három fából háromszögűre összeácsolt Té alakú tengelyágy. Ebbe jön belevésve és U alakú vaspántokkal, vascsavarokkal belefixálva a hátulsó tengely. E fölött, a tengelyággyal vaspántokkal összekapcsolva van egy specialisan megmunkált fa melybe a szekéroldaak hátsó fele illett bele.  Javitáskor mennyit kinlódtam a berozsdásodott, jellegzetes négyoldalú csavaranyákkal összefogott  tengelyágy szétbontásával.Ezeket a kovácsok készitették s a menetet is ők vágták bele. A tengelyágyba  beleácsoltak három megmunkált fát úgy, hogy azok a tengelyággyal háromszöget alkottak .  Középső szára hosszabb és egy vaspántokkal és csavarokkal rögzitett U alakú vas segitségével kapcsolódik az elsőtengelyágyhoz a fergettyűszeghez. Ez a vastag vasszeg fogja össze a szekér hátsó s elülső felét és ezáltal válik irányithatóvá, térithetővé a szekér. Az első tengelyágy fölött van a fergettyű mely ugyanazon szeg körül mozogva engedélyezi az első szekérkerekek kanyarodását. Ez egy erős fából készült megvasazott, közepénél vastagabb, szélei felé vékonyodó négyszögletes szekéralkatrész . A fergettyűn is  harántirányú mélyedések találhatók . Ezekbe illenek bele a szekéroldalak csöveinek az eleje. Az első tengelyágy hasonló a hátsóhoz de itt a háromszöget alkotó alkatrészek pofája közzé jön belészerkesztve, megfúrva és szivós faszegekkel, valamint vaskarikákkal rögzitve a szekérrúd avagy az útmutató. A rúd végén speciális vasalás készült a járom vagy a lovasszekérnek a rögzitőláncok csatlakoztatására. A járom ( minden múzeumban és csárdában mutogatják) egy pároslyukú az igavonó állat nyakára húzható, stilizált,erős, állitható fakeret, szélein vasból készült járomszegekkel. Ezekkel jól lehetett verekedni egy nem barátságos fogathajtópárbaj alkalmával .  A szekéroldalak könnyebb de rezisztens faból összeácsolt, faszegekkel vagy akár középen közléccel is megerősitett rácsosan bordázott ( oldalbordák ) létraszerűségek. Ezeket láncokkal fixálják egymáshoz  V-alakban. Az oldalakat a tengelyvégekre karikával támaszkodó négy vasalt lőcs tartja, szintén egy a felső oldalcsőről lelógó vaskarika segitségével .Fontos darabja volt a szekérnek a háromágú speciálisan kovácsolt tengelyvégszeg . Ez ha eltört, vagy kiesett, széteshetett a szekér , kieshetett a kerék. A tengelyvégekről egy a szekérre való felülésre kialakitott két-két, kovácsolt, görbe vasdarab is szerelődött, melyek a szekér alján egy összekötő rúdra a felhérc-re voltak erősitve. A szekérfenék három-négy erős fosznideszkával van lepadolva.  A szekérnek még két saroglyája is van , melyek elől illetve hátul lezárják a szekérteret. Az oldalakra az első lőcsvégek előtt üllésdeszka is van helyezve, de ugyanide lehet rugós ülést is felfüggeszteni . Általaban a rugós üléseket az érzékenyülepű utasoknak tették fel a parádésszekérben. Annakidején ilyen szekerekkel utazott a szomszédos falvakba Csula esperes a román pap, na meg külön járművel Weiß esperes, a római katólikus pap . Történt egyszer, hogy pont a Gyöngyi útat átszelő patak fölé ácsolt keskeny fahidon kellett volna átkelljenek, Béltek határában . Csula esperes már végzett a gyöngyi sluzsbával és a bélteki templomba tartott, Weiß esperes pedig elvégezvén a bélteki misét a gyöngyi kis katólikus templomba igyekezett . Mivel a hidon csak az egyik szekér kelhetett át s a két szekér pont a hid előtt találkozott, a két kocsis szópárbajba elegyedett annak eldöntése végett, melyik egyházi személlyé legyen az elsőbbség az átkelőnél, imigyen : Állj fére Krányik, nem látod, hogy én esperest viszek, kiáltotta a hidon át Feleki ! Hát én mi a kutyafaszát viszek, ha nem esperest, válaszolt indulatosan Krányik ( Crainic ) ? ! Szegény, káromkodásra edzettlen fülű papoknak volt mit hallgatniuk . Krányik megunta a vitát, belevezette a lovait a sekély patakmederbe, áthajtott és úgy folytatta az útját. A szekerekbe általában vesszőből font hatalmas kasokat raktak, megnövelve annak ürtartalmát és biztonságát .Volt aki saját maga napokig fonta a szekérkast, de a bélteki vásáron is lehetett ilyent kapni.  Persze az is megtörtént ahajt Debrecenben, hogy a lyukas kason át kiesett a pulykakakas, vagy a kirbályból hazatérő "fáradt"sándrai katólikus pap a Függ Marci, kassal együtt kiesett a szekérből (Lásd: Ótottmagyarok). Az is megtörtént Gyurkuccal, hogy valami fejeseket kellett a gebéivel a nagyhágón kivigyen . Az aktivisták látván a két rossz bőrben levő lovat, sajnálkozva leszáltak a nagy domb aljában . Üljenek csak bátran fel az elvtársak, ennél több ganét vittem én még itt ki ezekkel a lovakkal!Többször jártunk mi is családostól a királydaróci kirbályon ilyen kasos szekerekkel . A szekér nélkülözhetetlen volt az akkori bélteki ember számára , mint azt a Sarlóakasztásban, Rohosz Mártiban, a Kenderkultúrában , a Slángen Stefiben, a Szőlőkultúrában is megjegyeztem. Béltek felett még Illéspróféta is ilyen vasalt szekérrel száguldozik még manapság is, mert nem hinném, hogy egy Mercedes ekkora zajt csapna Illésnapkor. A göncölszekerek pedig fáradhatatlanul keringnek a világmindenség fix pontja a Sarkcsillag körül . Bélteki kerékgyártók voltak : Nagy Sándor, a bátyja Nagy Ferencz , Kis-Nagy Ferenc apja aki SMT főnök is volt Bélteken, de kivándorolt Németországba s ott is halt meg. ( apjuk Nagy Lőrincz kerékgyártó mesterművész volt és a budapesti hintó és kocsigyárban is dolgozott), Czerlau István a púpos ezermester . Ő gattert is épített a kollektivműhely mellé. A munkacsoporthoz kapcsolódott  Schmied Márton az akkori kollektivgazdaság elnökének ( István ) az apja. Ő a csendesen dolgozgató mesterek egyike volt. A kerékgyártók nem csak szekeret készítettek, mindennapos volt a fejszenyél, villa és kapanyél, lapátnyél, kaszanyél, gereblye és gereblyenyél, borona stb. készítése .  Esztergával készült a hordódugó és boroshordóba a csap, melyeket a pincesoron italra váltva néha részegek lettek mint a csap . Mert : "Az a rendes iparos aki mindig italos és sohasem részeg ". Kérdezték apámat vagy egy megrendelésnél : Sanyi bácsi ! Mikor lesz kész a fejszenyél ? Két huszonnégy órán belül ! Jött a válasz . Olyan sokára ?!  Jajj fiam ez az idő lehet tíz perc, fertályóra, két óra, stb., egészen negyvennyolc óráig. Ez az idő mind kéthuszonnégy órán belül van. Már fogok is neki ! Ferenc nagybátyám előszeretettel ismételgette  munkájában elmélyülve: Jó lesz ! Hajó lesz ! ( avagy ha, jó lesz) . Volt, hogy valaki nagyszájú ember megfeledkezve magáról a gyalupadja végére ült és onnan papolt . Ferenc nagybátyám erre nagyon allergiás volt. Az ő gyalupadjára amivel a mindennapi kenyerét keresi, ne üljön senki ! Elővett egy kis lécdarabot s taktikusan beszorította a satuba. Leakasztotta csendesen a szegről a nagygyalut a Roppánt-nak nevezet nyolcvancentis hosszú, fából készült szerszámot.  A munkatársak titokzatos mosolya közepette  úgy tett mintha gyalulna s a gyalu kicsúszna a kezéből s tomporon ütötte a szájalót. Pardon, kiáltásokkal . Ezzel elérte, hogy a hapsi máskor nem ült fel a gyalupadjára szónokolni.  Szemerkélő esős reggeleken bejött a műhelybe és kijelentette : Hallottátok ? Az eső rádiót mondott ! S figyelte ki veszi észre, hogy keresztbe beszél . Egyik fejszenyélcsináltató asszonyság fel is vette a "kötényt" s bizonygatta, hogy a tegnap is esőt mondott a rádió és semmi sem lett belőle. Feri bácsi figyelmeztette . Ő nem azt mondta , hogy a rádió mondott esőt, hanem fordítva. Czerlau Pista több helyen említődik , Farsangtemetés, A szőlő .Kuglizás. Alacsony púpos, általában jókedélyű, de csufondáros ember volt. Ha túlságosan felöntött a garatra, mely szinte minden nap előfordult, még agresszióra is képes volt . Nagytudású ezermester volt, kár, hogy italba fojtotta tudományát.

Nos           Dióhéjban  ennyit a bélteki kerékgyártókról és szekérgyártó iparosokról, egy letünt idő szereplőiről akik mid bélteki levegőt szívtak, még ha porosat is és azt bélteki borral mosták le minden este, de a jobb jővőben bizakodva gürcöltek mindennap s tették a dolgukat .

 

 

 

Tisztelettel, Dr. Nagy Antal , 2009 szeptember 12.

Szatmári sváb hagyományok

Nach oben