http://suche.aolsvc.de/aol/image?query=ker%C3%A9kgy%C3%A1rt%C3%B3

                            KERÉKGYÁRTÓ MESTERSÉG.

                                      "Kerékgyártó az én apám, fia vagyok én. 

                    Ő fúrja a kerekeket a lányokat én." ( régi bélteki inasnóta múlt idejű változata !)  

                  Persze ez már csak múlt időben igaz, mert már több éve pihen apám dolgos keze a bélteki temetőben. Ma a gumirádlis szekerek idejében már nincs is szükség ilyen mesterségre. Kiveszett a varga, a szűcs, a kádár, a takács, a tímár, a pintér, a vincellér,az órás, a kelmefestő,a kötélverő, a kefekötő, a talpalósuszter mesterség. Már sem patkolókovácsra aki a szekereket is vasalta, sem szabóra de még borbélyra se nagyon tartanak igényt a mai emberek . 

      Megpróbálom felidézni mennyi fáradtsággal járt amíg egy szekér elkészült. A legelső dolog a faanyag beszerzése volt. Ez lehetett öles vastagságú akácfa, cserefa vagy tölgyfa. Juharfa, szilfa, vadkörtefa vagy a kőrisfa is megfelelt bizonyos szekérrészek kidolgozásához. A fának mindig csak a törzse volt erre alkalmas. Apám azt mondta neki "tű fa". Hároméves forma voltam amikor apám már felállított a faragótőkére kezembe adta a fűrészt és játszadozva tanított "muzsikálni". ( A mesterséget nem lehet elég korán elkezdeni. ) A nagy fatörzset mely szinte oly hosszú volt mint a kerekesműhely, be kellett cipelni vagy görgőkön gurítani, majd felemelni s befogni a gyalupad állítható satujába, rögzíteni két a gyalupadból kihúzható függőleges vassal . A fatönk közepetáját alulról apám feltámasztotta egy fából készült háromlábú állvánnyal, melynek bak volt a neve. Hosszú vonalzóval egy vonalat rajzolt a fatörzs közepén bárddal megcsapott felületre az ácsceruzájával , melyet mindig a füle mögött tartott és néha a gyalukéssel hegyezett meg. Az ácsceruza egy különleges,fából készült, keresztmetszetben ovális, vagy téglalap alakú vastag grafitszálat tartalmazó, piros színű, irón volt. A fatörzset először hosszan két darabra fűrészelte egy kilencven fokban elfordított és a fára merőlegesen és függőlegesen kézi erővel mozgatott fűrésszel. A fűrészlapot reggel korán befogta egy erre kialakított fasatuba, egy acélos  foghajtóval a fűrész fogait egyenként más-más irányba érzéssel kifelé hajlította úgy, hogy a fogak között hosszan végig nézve egy egyenes út képe alakuljon ki . Megutalta. Ez azért volt szükséges, hogy a fűrész ne szoruljon bele a fába s mintegy utat fűrészeljen a fűrészlapnak s az könnyen haladjon . Minden második fogat háromszögletű acél fűrészreszelővel egyformán, megfelelő síkban megreszelt, ujjaival ellenőrizve a fogak élességét-hegyességét. Amikor végigért a fűrészen akkor azt megfordítva a még reszeletlen második fogsort is megreszelte . Sajátságos ritmusos zenét csalt elő reszeléskor a munkaeszközökből, amit sokszor élvezettel hallgattam a meleg ágyban sumákolva. (Minden mesterségben fellelhető egyféle zene, a ritmusosan végzett munka eredményeként. Így könnyebbnek tűnik a nehéz robot és az eredmény sem marad el. A kovácsok például valóságos kalapácsáriákat zengtek el az üllőn egy egy tüzes vasdarab megmunkálása közben.) A fűrészlapot így megfenve egy a fűrészráma hátsó végeire tekert spárganyalábba dugott lapos fadarabbal megfeszítette, mielőtt szemmel ellenőrizte, hogy egyenesen és vinkliben áll e a fűrész platt. Apámnak biztosan volt szemmérték hitelesítő diplomája ! A  fűrészek magasan egy nagy, falba mélyesztett fakampón függtek . Minden művelet más-más fűrészt igényelt. A szerszámok egy szintén a falra szerelt többfiókos sötétbarna ládában voltak az úgynevezett Cájgrámá-ban.

           Nos apám kiválasztotta a megfelelő fűrészt és nekiállott a "muzsikálásnak", az-az a fatörzs hosszanti elfűrészelésének, melyet jómagam is inas koromban sokszor megtettem. Ez a zene hasonlított a vágtató vonat zakatolásához, még huhogni vagy fütyörészni is lehetett mellé. Sok mester fütyörészve, vagy dalolva dolgozik. Élvezetes volt nézni, hogyan köpik a fűrészfogak a fűrészport, jellegzetes illattal töltve be a helyiséget. Minden fának más illata van amikor vágják. Még most is becsukott szemmel megmondanám milyen fának a fűrészporát szagolom . Több órás izzadságos fűrészeléssel a tönk kettéesett, szép sima és rajzolatos fafelületet adva. Cirkuláról, gatterről nem is álmodtam akkor még, hiszen villany sem volt . Este a petróleumlámpánál vakoskodtunk mindannyian a műhelyben , mert ott jó meleg volt . A hulladékfát ami a forgácsolásnál leesett, elnyelte egy nagyobb dobkályha. Az erőgépek később jelentek meg s a kollektív működtette őket a kerékgyártóműhelyben, mely akkor már lent volt az istállók mellett a kovácsműhellyel együtt az úgynevezett Paptagjában . Ott volt körfűrész is, meg fúrógép, meg gyalugép ( abrikt ), villanymeghajtású esztergapad. Csak figyelmesen állni kellett mellette és forgott mint a veszedelem, nagy zajt és port szolgáltatva. Ez már zaj volt a javából s nem zene. Ezt a felgyorsított és veszélyes tempót nem szerettem és mivel tanulmányaimmal már igen előrehaladtam, búcsút mondtam a kerekességnek, apám nagy bánatára.                                                                                                                                                                                  Durva melós vicc. Mi a hasonlóság a cirkula, a körfűrész , a láncfűrész, a gyalugép és a tangabugyi között ?  Mindegyiknél, ha nem ügyelsz,legalább két ujjad megy a picsába !

               A kettévágott fatörzset most párhuzamos vonalakkal megrajzoltuk és újból hosszába többször végigfűrészeltük . Így szépen, ahogy a Nap halad az égen, türelmes munkával kialakultak a szekéroldal-hoz szükséges négyszögű hasábok, melyeket egyforma távolságokra kifúrva, kivésve , legömbölyítve, simára smirglizve, hegyét lekerekítve, a hátulsó végére a mesterre jellemző speciális díszes korongot vésve, elkészült az oldalcső. Ha másképpen osztottuk be a fát akkor abból keréktalpnak való keletkezett. A kerékküllőket megfelelő vastagságú akácfatörzsek hasításával nyerték, melyeket a gömbölyű élű kerekesbárd-al a nagy gömbölyű és súlyos fatőkén megnagyoltak és szárítás végett laza négyszögletes gúlákba raktak a műhely félreeső zugában, vagy az udvaron lévő szellős fészerben. Félelmetes szerszám volt a bárd, balta avagy szekerce és nagyon éles. Még most is látszik a bal lábam nagy ujján a heg, amelyet akkor szereztem amikor Péntek Éva dadám "felügyelete" alatt a tőkéről a lábamra esett az éles balta .

Nagy szakértelmet kért a keréktalpak kivágása. A megfelelő méretűre fűrészelt fadarabra egy cirklivel párhuzamos köríveket rajzoltunk , majd egy vékonyabb, vinklibe állított fűrésszel az úgynevezett körvágó fűrésszel a rajz mentén kivágtuk a talpkezdeményt. Vigyázni kellett, hogy a fűrészlap mindig függőleges maradjon a fadarabhoz viszonyítva s "ne kapjon alá", mert akkor a keréktalp használhatatlan lett. Az inas ilyenkor kapott pofont, ha elrontotta ! Egy átlagos méretű fadarabból két talpnak való jött ki, ritkán három.

A szekérlőcs (a székelyeknél görbefájdalom ) speciális alakú vadkörtefából, vagy más görbe fából készült . A fa válogatásánál a mester már direkt a görbe fát lőcsnek választotta . Hosszába kettéfűrészelve egy papírminta segítségével felvázolták a leendő szekérlőcs bizarr alakját, megfelelő helyen , a lőcs szájánál kifúrták, majd kifűrészelték-kinagyolták .Sokat kellett alakítani a kétnyelű késsel, majd citlinggel, smirglipapírral, amíg kialakult a lőcs.

A kerékagy elkészítése is nagy szakértelmet igényelt . Az erős cseretűfából kinagyolt és több hónapig színben szárított fadarabot felhelyezték az esztergapadra . Minden valamirevaló kerekesműhelyben volt egy lábbal hajtható faesztergapad. Ha jól meghajtottad akkor ráállva magától hintáztatott le s fel egy ideig. Ez a gép egy vastag gerendákból összeácsolt és csavarozott állványszerűség melynek az alsó fertályába egy súlyos, forgatható, fából szerkesztett lendkereket szereltek . Ezt egy erős hajlított vas segítségével, az eszterga alján végighúzódó lábítóhoz kapcsoltak és a lábítóval áttételesen megforgattak . A kerékről vastag szurkozott spárgák segítségével ( néhol bőrszíj) megforgattak egy kisebb kónuszos rovátkás golyóscsapágyas fakereket, melynek a közepéből egy háromtüskéjű vastengely állott ki. Nos miután a kerékagynak való fát a közepetáján háromszor felületesen megfúrtak, ezekbe illesztették a tüskés, forgó villát . Egy az átellenes oldalon és hosszanti irányban elmozgatható, faék segítségével rögzíthető egyhegyű kampós vasból készült esztergarészt az agy másik végébe fúrt felületes lyukba szorítottak, úgy, hogy a fadarab könnyen forogjon. Meg is olajozták, gépolajjal , mint ahogy az egész esztergát időnként, vagy munkakezdés előtt minden íziben megolajoztak,megzsíroztak . Folytonosan forgatva a tárgyat, mely egyelőre elég egyenetlenül forgott, egy éles lapát formájú esztergakéssel egyenletesre esztergályoztak . A leendő kerékagy méreteit, vastagságait időnként egy körcirkli-vel ellenőrizték. A méretek colban voltak megadva és apám fejből tudta őket. A kerékagy baloldali végét ( ez fog forogni a szekér mellett) vastagabbra és rövidebbre esztergályozták, éppenhogy az agykarika elférjen rajta. A küllők beépítésére való szélesebb középső részt enyhén domborították, széles késsel simára esztergályozták majd a kés hegyes végével pontosan berajzolták a küllők leendő helyét. Az agy jobboldali vékonyabb részébe való átmenetet menedékesen cifrázták . Minden mesternek más, jellegzetes eszterga rovátkái voltak . Innen lehetett megismerni melyik kereket melyik mester gyártotta.

Smirglipapírral simára csiszolták a munkadarabot majd kifogták az esztergapadból. Legtöbbször már ilyenkor átszállították a kovácshoz aki két vastag agykarikát kovácsolt szorosan az agy két végére. Aztán majd még kapott vasalást. Így az agy nem repedt meg a további megmunkálások alatt s később sem. A  megvasalt agyat ráhelyezték a kerékszék nevű állványra , majd egy egyenesszárú cirklivel az agy testére esztergával rajzolt két körkörösen futó vonalat tizenkét részre osztották. Ezeket a beosztásokat egy füles vésővel megerősítették majd az agyat ferdén a satuba fogva, minden egyes jövendőbeli küllőrés helyére, lehetőleg merőlegesen három-három lyukat fúrtak, körbe-körbe ( harminchat lyuk, kézi fúróval). Létezett a műhelyben Furdancs is mely már hasonlított a mai Amerikánerhez, befogófejjel, de kézi hajtással. A lyukak a kerékagy belsejében találkoznak . Most ismét a kerékszékbe tették az immár kilyuggatott fadarabot, rögzítették a kerékszék két erre alkalmas karjával, majd komótosan és nagyon pontosan egy füles vésővel addig vésték amíg a tizenkét küllőrés kialakult. Ezekbe belepászítva készültek egyenként nagy figyelemmel, gyaluval és kétnyelű vagy vonókéssel, fűrésszel megdolgozott , citlinggel finomított kerékküllők . Egy súlyosabb kalapáccsal szorosan beverték a küllőket az agyba. ( Apám szerint úgy állottak mint Katiban .  Valamikor Katinak nevezték a kisbaba állószékét .) Aztán a küllők elvékonyodó végéből 4 centit vállasan és hengeresen képeztek ki, pontosan mérve a távolságot az agytól. Ezekre jöttek a talpak. Hat darab talp megfelelően két helyen és megfelelő szögben kifúrva s melyeket pontosan a küllők végébe illesztve, faékkel lefixálva máris kihozta az emberiség nagy találmányát a kereket. Persze ezt még finomították, cikornyázták. A talpakat vastagabb faszegekkel fixálták egymás közt, egy fúrt lyuk segítségével. Most egy olyan művelet következett mely nagyon látványos volt és a ringlispilre hasonlított . A frissen elkészült kereket megfúrták egy erre alkalmas agyfúróval . Ezek a vályúszerű és kónuszos fúrók többféle méretben léteztek .Hegyük nem volt, mert csak a lyuk keresztmetszetének bővítésére szolgáltak . Mindkét élük borotvaélesre volt köszörülve. Minden műhelyben volt egy vizes köszörű. Itt a taligakeréknyi köszörűkő alsó fele egy vízzel telt ládában forgott, elősegítve így a kifogástalan hideg köszörülést, melyben a szerszám anyaga nem hevült fel és nem változtatta meg tulajdonságait. Először egy kisebb fúróval a kerékagy két végét kifúrták . Akkor volt sikeres a furat, ha a két lyuk találkozott az agy belsejében . Ezt a lyukat most az agyfúrókkal addig tágították amíg az megfelelő lett a kerékpersely befogadására. A kerék küllői közzé három erős, méteres fahasábból ferdén mintegy lábakat dugtak s fél méterre felemelték a vízszintesen fekvő kereket . Az agyfúró vízszintes masszív fából készített nyelére egy agykarika segítségével, abba egy rudat dugva körbeforgatták a fúrót . A kerekes mester teljes súlyával ránehezedett a fúróra s térdepelve-egyensúlyozva a fúrónyélen, körbevitette magát egy párszor . Amikor a lyuk elégé nagy volt akkor szintén egy füles vésővel kivésték a persely füleinek a helyét , majd szurkozott kenderrel körbetekerve a perselyt szorosan az agy közepébe verték nagy, súlyos fabunkók segítségével . Vaskalapács tilos volt, mert az öntvényből készült kerékpersely megrepedhetett. Az ilyenfajta kerék a vastengelyes szekérbe volt jó . Valamikor a szekértengelyt is erős fából készítették de az vastagabb volt a vastengelynél, különlegesen szívós fából készült és állandóan zsírozni kellett , hogy ne nyikorogjon .Ha nyikorgott a szekér, azt mondták a kocsisról: Elitta a kulimász árát.  Az ilyen szekér kerekének a lyukai is nagyobbak voltak. Kerékzsírozásra volt jó az a fekete zsír a kulimász, amelyet kóberesek az úgynevezett kulimászosok, árultak, "kulimászt vegyenek ! ", kiáltások közepette. Minden szekér oldalán fityegett egy kis tartály kulimász, ahonnan szükség esetén megkenték a kereket, hogy jobban forogjon és ne nyikorogjon. Sok kulimász kéne manapság is főleg ott fent az államapparátusban, mert erősen nyekereg. Elitták a kenőcs árát, vagy elkártyázták és senki sem nyert !

               Ahhoz,hogy egy szekér elkészüljön, még sok famunkára volt szükség . Tehát elkészült a négy kerék . Két kisebb első kerék és két nagyobb hátsó kerék . Ezekre szorosan vasráfot kellett húzatni a kováccsal . Előszeretettel gurítottam át a jóvágású masszív kerekeket a szomszédos kovácshoz, Bodea ( Bogye) Marci bácsihoz, aki mindig kovácsot akart "faragni " belőlem, fia nem lévén csak három lánya a Mari, a Melánia, meg az Annus. Ráfhúzáskor mely speciális kovácsmesterség, csak úgy recsegett ropogott a kerék, de ha jól összerakták állta a sarat s még a szekerezést is aztán több évig, évtizedekig. A szekér alapja egy három fából háromszögűre összeácsolt Té alakú tengelyágy. Ebbe jön belevésve és U alakú vaspántokkal, vascsavarokkal belefixálva a hátulsó tengely. E fölött, a tengelyággyal vaspántokkal összekapcsolva van egy speciálisan megmunkált fa melybe a szekéroldalak hátsó fele illett bele.  Javításkor mennyit kínlódtam a berozsdásodott, jellegzetesen négyoldalú csavaranyákkal összefogott  tengelyágy szétbontásával.Ezeket a kovácsok készítették s a menetet is ők vágták bele. A tengelyágyba  beleácsoltak három megmunkált fát úgy, hogy azok a tengelyággyal háromszöget alkottak .  Középső szára hosszabb és egy vaspántokkal és csavarokkal rögzített U alakú vas segítségével kapcsolódik az első tengelyágyhoz a fergettyűszeghez. Ez a vastag vasszeg fogja össze a szekér hátsó s elülső felét és ezáltal válik irányíthatóvá, téríthetővé a szekér. Az első tengelyágy fölött van a fergettyű mely ugyanazon szeg körül mozogva engedélyezi az első szekérkerekek kanyarodását. Ez egy erős fából készült megvasazott, közepénél vastagabb, szélei felé vékonyodó négyszögletes szekéralkatrész . A fergettyűn is  haránt irányú mélyedések találhatók . Ezekbe illenek bele a szekéroldalak csöveinek az eleje. Az első tengelyágy hasonló a hátsóhoz de itt a háromszöget alkotó alkatrészek pofája közzé jön belé szerkesztve, megfúrva és szívós faszegekkel, valamint vaskarikákkal rögzítve a szekérrúd avagy az útmutató. A rúd végén speciális vasalás készült a járom vagy a lovasszekérnek a rögzítőláncok csatlakoztatására. A járom ( minden múzeumban és csárdában mutogatják) egy páros lyukú az igavonó állatok nyakára húzható, stilizált,erős, állítható fakeret, szélein vasból készült járomszegekkel. Ezekkel jól lehetett verekedni egy nem barátságos fogathajtópárbaj alkalmával .  A szekéroldalak könnyebb de rezisztens fából összeácsolt, faszegekkel vagy akár középen közléccel is megerősített rácsosan bordázott ( oldalbordák ) létraszerűségek. Ezeket láncokkal fixálják egymáshoz  V-alakban. Az oldalakat a tengelyvégekre karikával támaszkodó négy vasalt lőcs tartja, szintén egy a felső oldalcsőről lelógó vaskarika segítségével .Fontos darabja volt a szekérnek a háromágú speciálisan kovácsolt tengelyvégszeg . Ez ha eltört, vagy kiesett, széteshetett a szekér , kieshetett a kerék. A tengelyvégekről egy a szekérre való felülésre kialakított két-két, kovácsolt, görbe vasdarab is szerelődött, melyek a szekér alján egy összekötő rúdra a felhérc-re voltak erősítve. Jól lehetett ezeken a sáros cipőtalpakat letakarítani felülés előtt.  A szekérfenék három-négy erős foszni deszkával van lepadolva.  A szekérnek még két saroglyája is van , melyek elől illetve hátul lezárják a szekérteret. Az oldalakra az első lőcsvégek előtt ülésdeszka is van helyezve, de ugyanide lehet rugós ülést is felfüggeszteni . Általában a rugós üléseket az érzékeny ülepű utasoknak tették fel a parádés szekérben. Annak idején ilyen szekerekkel utazott a szomszédos falvakba Csula esperes a román pap, na meg külön járművel Waisz esperes, a római katolikus pap . Történt egyszer, hogy pont a gyöngyi utat átszelő patak fölé ácsolt keskeny fahídon kellett volna átkeljenek, Béltek határában . Csula esperes már végzett a gyöngyi sluzsbával és a bélteki ortodox templomba tartott, Waisz esperes pedig elvégezvén a bélteki misét a gyöngyi kis katolikus templomba igyekezett . Mivel a hídon csak az egyik szekér kelhetett át és a két szekér pont a híd előtt találkozott, a két kocsis szópárbajba elegyedett annak eldöntése végett, melyik egyházi személlyé legyen az elsőbbség az átkelőnél, imigyen : Állj félre Krányik, nem látod, hogy én esperest viszek, kiáltotta a hídon át Feleki ! Hát én mi a kutyafaszát viszek, ha nem esperest, válaszolt indulatosan Krányik ( Crainic ) ? ! Szegény, káromkodásra edzetlen fülű papoknak volt mit hallgatniuk . Krányik megunta a vitát, belevezette a lovait a sekély patakmederbe, áthajtott és úgy folytatta az útját. A szekerekbe általában vesszőből font hatalmas kasokat raktak, megnövelve annak űrtartalmát és biztonságát .Volt aki saját maga napokig fonta a szekérkast, de a bélteki vásáron is lehetett ilyet kapni.  Persze az is megtörtént ahajt Debrecenben, hogy a lyukas kason át kiesett a pulykakakas, vagy a kirbályból hazatérő "fáradt"sándrai katolikus pap a Függ Marci, kassal együtt kiesett a szekérből (Lásd: Ótottmagyarok). Az is megtörtént Gyurkuccal, hogy valami fejeseket kellett a gebéivel a Nagy hágón kivigyen, Stânára menet . Az aktivisták látván a két rossz bőrben levő lovat, sajnálkozva leszálltak a nagy domb aljában . Üljenek csak bátran fel az elvtársak, ennél több ganét vittem én még itt ki ezekkel a lovakkal!- Mondta volna Gyurkuc . Többször jártunk mi is családostól a királydaróci kirbályon ilyen kasos szekerekkel . A szekér nélkülözhetetlen volt az akkori bélteki ember számára , mint azt a Sarlóakasztásban, Rohosz Mártiban, a Kenderkultúrában , a Slángen Stefiben, a Szőlőkultúrában is megjegyeztem. Béltek felett még Illéspróféta is ilyen vasalt szekérrel száguldozik még manapság is, mert nem hinném, hogy egy Mercedes ekkora zajt csapna Illésnapkor. A göncölszekerek pedig fáradhatatlanul keringnek a világmindenség fix pontja a Sarkcsillag körül . Bélteki kerékgyártók voltak : Nagy Sándor, a bátyja Nagy Ferencz , kis-Nagy Ferenc apja aki SMT főnök is volt Bélteken, de kivándorolt Németországba s ott is halt meg. ( apjuk Nagy Lőrincz kerékgyártó mesterművész volt és a budapesti hintó és kocsigyárban is dolgozott), Czerlau István a púpos ezermester . Ő gattert is épített a kollektív műhely mellé. A munkacsoporthoz kapcsolódott  Schmied Márton az akkori kollektív gazdaság elnökének ( István ) az apja. Ő a csendesen dolgozgató mesterek egyike volt. A kerékgyártók nem csak szekeret készítettek, mindennapos volt a fejszenyél, villa, kapanyél, lapátnyél, kaszanyél, és gereblyenyél, borona stb. készítése .  Esztergával készült a hordódugó és boroshordóba a csap, melyeket a pincesoron italra váltva néha részegek lettek mint a csap . Mert : "Az a rendes iparos aki mindig italos és sohasem részeg "! Kérdezték apámat vagy egy megrendelésnél : Sanyi bácsi ! Mikor lesz kész a fejszenyél ? Két huszonnégy órán belül ! Jött a válasz . Olyan sokára ?!  Jaj fiam ez az idő lehet tíz perc, fertályóra, két óra, stb., egészen negyvennyolc óráig. Ezek az idők mind két huszonnégy órán belül vannak. Már fogok is neki ! Ferenc nagybátyám előszeretettel ismételgette  munkájában elmélyülve: Jó lesz ! Hajó lesz ! ( avagy ha, jó lesz) . Volt, hogy valaki nagyszájú ember megfeledkezve magáról a gyalupadja végére ült és onnan papolt . Ferenc nagybátyám erre nagyon allergiás volt. Az ő gyalupadjára amivel a mindennapi kenyerét keresi, ne üljön senki ! Elővett egy kis lécdarabot s taktikusan beszorította a satuba. Leakasztotta csendesen a szegről a nagy gyalut a Ropánt-nak nevezet nyolcvancentis hosszú, fából készült szerszámot.  A munkatársak titokzatos mosolya közepette  úgy tett mintha gyalulna s a gyalu kicsúszna a kezéből s tomporon ütötte a szájalót. Pardon, kiáltásokkal . Ezzel elérte, hogy a hapsi máskor nem ült fel a gyalupadjára szónokolni.  Szemerkélő, esős reggelen bejött a műhelybe és kijelentette : Hallottátok ? Az eső rádiót mondott ! Figyelte ki veszi észre, hogy keresztbe beszél . Egyik fejszenyél csináltató asszonyság fel is vette a "kötényt" s bizonygatta, hogy a tegnap is esőt mondott a rádió és semmi sem lett belőle. Feri bácsi figyelmeztette . Ő nem azt mondta , hogy a rádió mondott esőt, hanem fordítva. Czerlau Pista több helyen említődik , Farsangtemetés, A szőlő .Kuglizás. Alacsony púpos, általában jó kedélyű, de csúfondáros ember volt. Ha túlságosan felöntött a garatra, mely szinte minden nap előfordult, még agresszióra is képes volt . Nagy tudású ezermester volt, kár, hogy italba fojtotta tudományát. Dióhéjban  ennyit a bélteki kerékgyártókról és szekérgyártó iparosokról, egy letűnt idő szereplőiről akik mind bélteki levegőt szívtak, még ha porosat is és azt bélteki borral mosták le minden este, de a jobb jövőben bizakodva gürcöltek mindennap s tették a dolgukat .

A fenti képen a bélteki énekkar látható 1970-ben, Tyukodi Mihály paptanár vezetése alatt.Két kerekes is van a képen . Nagy Sándor ( az apám ) a felső sorban a harmadik és bátyja Nagy Ferenc, Tyukodi prepost mellett fentről a második sorban. Fecser a kovács is ott van jobbközépen .

Tisztelettel, Dr. Nagy Antal , 2009 szeptember 12.